Zsidó Nyári Fesztivál - Idén könnyűzenével is Nyomtatás
2008. június 18. szerda, 14:57
AddThis Social Bookmark Button
Augusztus 30-és szeptember 8-a között rendezik meg ebben az évben a Zsidó Nyári Fesztivált. A korábbi évekhez hasonlóan külföldi vendégművészek és hazai előadók egyaránt fellépnek a budapesti rendezvényen. Idén "Bulizóna" címmel első alkalommal szerveznek könnyűzenei koncertsorozatot olyan együttesek részvételével, mint a Magna Cum Laude, a Besh o droM és a Vodku zenekar. Jegyeket már lehet kapni.



A tizenegyedik alkalommal megrendezett Zsidó Nyári Fesztivál vendége lesz mások mellett, Dudu Fisher, az izraeli kántorból lett Broadway-sztár énekes, előadóművész. A rendezvényen fellép a Cotton Club Singers is. Az est érdekessége, hogy nemcsak a jelenlegi felállásban hallgathatja meg a közönség az együttest. Az egykori Cotton Club Singers tagok, így Zséda, Szűcs Gabi és Kozma Orsi is fellép a Dohány utcai zsinagógában


Az Uránia Filmszínházban a világzene, a jazz és a klezmer legrangosabb hazai és külföldi előadói lépnek fel. A fesztiválon koncertet ad az egyik legnépszerűbb izraeli harmónikás együttes, az Adler Trió és első alkalommal érkezik Budapestre a holland klezmer együttes, a Nikitov. A magyarok közül a Palya Bea Quintet sem hiányozhat a világzenei palettáról.

Palya Bea Quintet

 

A Reneszánsz Év rendezvényeihez kapcsolódva többek között egy olasz régizene együttes, a Lucidarium lép fel a Zsidó Nyári Fesztiválon. Horgas Eszter fuvolaművész pedig a legendás zeneszerző, karmester Leonard Berstein emléke előtt tiszteleg koncertjével.

Vodku

 

A komolyzene, az irodalom és a képzőművészet kedvelőit is várják a fesztivál új és régi helyszínein, így a Rumbach utcai zsinagógában, az Alexandra Könyvesházban, a Mednyánszky Galériában, a Szlovák Intézetben, a Lengyel Intézetben és a B55 Kortárs Művészeti Galériában.

Besh o droM

hirado.hu/FH

További információ a rendezvényről a: www.zsidonyarifesztival.hu oldalon olvasható.