Elérhető mobil alkalmazásunk.
Online zenehallgatás,
legfrissebb hírek, cikkek
bárhol, bármikor:





 

 

 

 
 
 
 
Főoldal ... Heti szakasz - ajánló ... Kép ... Fotókiállítás: Chatam Sofer metamorfózisa

Hírlevél

Eseménynaptár

<<  2018.    >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hirdetés

A rádióadók hallgatásához
Winamp Player javasolt:

Fotókiállítás: Chatam Sofer metamorfózisa Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 23. hétfő, 10:21
AddThis Social Bookmark Button

Chatam Sofer a modern kor magyarországi zsidóságának egyik megkerülhetetlen gondolkozója. A végletekig ragaszkodott az évszázados tanítások megmásíthatatlanságához és elítélt minden apró újítást. gyakorlatilag tőle származott az egykori hazai ortodoxia. Még a síremlékének is elképesztő története van, amiről sorozatot készített Viera Kamenická (1948), akit méltán nevezhetünk a műemlékekre irányuló szlovák fotográfia egyik nagyasszonyának.

Kamenická 1963-1967 között tanult Pozsonyban (Bratislava) az Iparművészeti Iskolán (Škola umeleckého priemyslu). Ez az intézmény közvetlen utódja volt az ismert Iparművészeti Iskolának (Škola umeleckých remesiel ), amely 1928-1938 között a Bauhaus szellemében működött, és amelynek egynémely tanára a későbbi iskolában menedéket talált.

Kapcsolódó események:

Kiállítás: Chatam Sofer metamorfózisa
Megnyitó - aug. 30. (hétfő) 17:00
Helyszín: Szlovák Intézet (1088 Bp. Rákóczi út 15.)

Első fotodokumentációs feladataként Kamenická megörökítette a neológ zsinagóga pusztulását a Halpiac- téren. A Duna felett emelkedő város iránti szerelme élete sorsává vált.

A pozsonyi műemlékvédelemben eltöltött többtízéves dokumentációs tevékenysége után 1993-tól Viera Kamenická a Zsidó Kultúra Múzeumának alkalmazottja. Sok értékes rituális tárgy került a kezébe, és 2001-től fényképezi a zsidó temetőket és zsinagógákat a Zsidó Kultúra Múzeuma Synagoga Slovaca projektje keretében. A több, mint száz zsinagóga és imaház Szlovákia egész területéről, amelyekből a tórák, a rabbik az egész közösséggel együtt a holocaust lángjaiban pusztultak el ? e közösség jelentőségéről adnak tanúbizonyságot.

Viera Kamenická életművén belül mestermű a jelentős pozsonyi rabbi, Chatam Sofer síremlékéről készült fotográfia-sorozata. E kiemelkedő zsidó tanító végső nyughelyének átváltozásait örökíti meg, akinek méltán elvitathatatlan joga, hogy Bratislava-Pressburg-Pozsony multikulturális város jelentős személyiségeinek panteonjában kapjon helyet.

A Hatam Szofér
 
Mose Szofér (1762–1839) vagy ahogyan – már évekkel halála után, postumus responsum-gyűjteményének címéről – a tanítványai elnevezték, a Hatam Szofér / Haszam Szajfer, 1806 óta pozsonyi rabbi, a hamburgi reformok ügyében írt responsummal egycsapásra az akkori Magyarország legnagyobb rabbinikus tekintélye lett, és teljes nemzetközi elismertséget is szerzett. Átütő erejű halákhikus érvelése a XIX. századi orthodoxia szellemi iránymutatójának szerepébe állította. Összesen 150 magyarországi községből intéztek hozzá kérdéseket halákhikus ügyekben. Jesivájának látogatottsága csak a késő-ókori babylóniai tanházakéhoz mérhető. Leszármazottjai és tanítványai, szétszóródva szinte az egész akkori Magyarországon, rabbiként, sokan közülük saját jesivájukban, széles körben terjesztették a mester szigorúan konzervativ tanait. Mondása jelszóvá vált: “Az újítást tiltja a Tóra.” (חידוש אסור מן התורה).
 
A Hatam Szofér határozottan leszögezte (SuT: “Orah hajjim”, no. 197): “Nem akarom eltitkolni az igazságot. Számos alkalommal hangoztatott meggyőződésem szerint minden, amit a Sulhan arukh mint halákhát mond ki, kötelező erejű törvény Izráel számára. Senkinek nincs joga arra, hogy felmentse magát alóla. Aki csak a Tórát tartja meg, az nem tartja meg a Tórát, mert nem gyakorolja azt, amihez gyermekkora óta hozzászokott, és amire tanították.”
 
A magyarországi orthodoxia a Hatam Szofér tanításából nőtt ki. Vezetőit és az orthodox rabbikat egy évszázadon át szoros szálak fűzték a Hatam Szofér-hoz és a pozsonyi jesivához. Az orthodox hitközségekben az első nemzedék rabbijai vagy maguk tanultak a pozsonyi jesivában, vagy a Hatam Szofér, esetleg fia, Abraham Samuel Binjamin Wolf Szofér (1815–1872) / a Ketav Szofér tanítványai voltak, vagy R. Mose ben Joszéf Schick / MAHARAM Schick (1807–1879) huszti (Máramaros vármegye) jesiváját látogatták. A Hatam Szofér egyik leányát (Hindl) David Cvi Ehrenfeld (?–1861) vette feleségül, fiuk, Akiva ben David Cvi Ehrenfeld egy óbudai orthodox családba nősült be: a Hitőr Egylet elnökének (Méir / Majer Trebitsch) leányát vette el; az ő fia, Saul Ehrenfeld (1839–1905) Szikszón volt rabbi. A XIX. század utolsó harmadában a Hatam Szofér unokája, R. Abraham fia, Szimha Bunem (Binjamin) Szofér (1842–1906) / a Sévet Szofér vezette a pozsonyi jesivát, ő volt a magyarországi orthodoxia egyik vezére.

A sír

A sír feletti térséget helyrehozták, egy méltóságteljes emlékmű formáját kapta. Manapság emberek százai jönnek el ide az egész világból. Zsidó szokás szerint a halottaknak nem visznek virágot. A rabbi sírjához követ visznek és négyszer összehajtott papírlapot, amelyre ráírják kérésüket. A sírkőre egy hosszú héber felirat van rávésve.(Slovakia.travel)

A mai Pozsonyban (Bratislavában) található alagút melletti zsidó temető története a 17. századba nyúlik vissza, amikor is a Pálffy család lehetővé tette zsidó alattvalóinak, hogy a meredek sziklafal és a Duna között elterülő telekrészen temetőt létesítsenek.

A judaizmus tanítása megszabja, hogy az elhunytak maradványainak a Messiás megérkeztéig érintetlennek kell maradniuk, mert akkor következik be azok igazságos feltámadása, így tehát a már funkciójukat vesztett temetkezési helyeket is meg kell őrizni, és szükséges a gondjukat viselni. A zsidó temető sírjait ezért az egyes  családok  megvásárolják a közösségtől, és  állandó tulajdonukban tartják.

A Duna partján elterülő zsidó temetőt is példásan gondozták, bár 1847-től már nem használták.  Csak 1943-ban került veszélyhelyzetbe, mert az alagút építése és a terep rendezése kapcsán olyan döntés született, hogy a temetőt felszámolják. A sírok nagy részét exhumálták, és az elhunytak maradványait a rabbik ellenőrzése mellett gondosan átvitték a közeli Új Ortodox Temetőbe.  A pozsonyi (bratislavai) rabbik sírjainak egy kis csoportját (23)  Chatam Sofer nyughelye körül az eredeti helyükön hagyták, és betonlapokkal fedték le.

Chatam Sofer  nyirkos és sötét térben  aludta örök álmát több mint fél évszázadon át, a nyolcvanas évektől a villamos sínei alatt. A helyiséget az utcai művészek spray-mintáival „díszített”  pléhbódén át lehetett megközelíteni. Ám nem merült feledésbe. A mai ortodox zsidó társadalom a 19. század legnagyobb halachikus tekintélyei közt tartja őt számon. A korábbi évszázadokra jellemző  zsidó életvitelt radikálisan megváltoztató reformok ellenzőinek szimbóluma, amely reformoknak áldozatul estek a gettó falai is. Chatam Sofer sírja az egész világból érkező ortodox zarándokok gyakori uticélja. Sokan vállalkoznak Brooklynból, vagy Jeruzsálemből a megterhelő útra, hogy eltölthessenek akár csak egy órácskát is  imájukba merülve  az általuk tisztelt tanítómester sírja mellett. Különösen a „jahrzeit”, azaz a rabbi elhalálozásának évfordulója alkalmából látogatja meg a sírt többszáz zarándok az egész  zsidó világközösségből.

A kilencvenes évek végén a pozsonyi (bratislavai) Zsidó Egyházközség döntött a sírok átfogó rekonstrukciós munkáiról. Pozsony (Bratislava) Város Főpolgármesteri Hivatala és a Nemzetközi Bizottság a Pozsonyi (bratislavai) Tanítók Sírjainak Megmentéséért mint new yorki székhelyű befektető közt lezajlott bonyolult tárgyalásokat követően áthelyezték a villamossínek nyomvonalát, és belekezdtek a sírkövek következetesen megtisztításába és restaurálásába, valamint a terület radikális építészeti rendezésébe.  Martin Kvasnica építész azt az igényes feladatot kapta, hogy oly módon rekonstruálja a rabbik síremlékeit, hogy azok reprezentatív emlékhellyé válhassanak, és egyidejűleg megfeleljenek a frekventált zarándokhely feladatainak is, teljes mértékig figyelembe véve a vallás előírásait.

Az építkezés munkálatainak teljes folyamatában, valamint az építészeti megoldásokkal is igazodni kellett a bonyolult halachikus (halacha – zsidó szabály) előírásokhoz, amelyek betartását Izraelből érkezett masgiach (rituális szabályok ismerője és szaktekintélye) ellenőrizte. Alapkövetelmény volt az elhunytak nyugalmának biztosítása a rekonstrukciós munkák egésze során, amely behatárolta a sírhely megközelítésének módját és a földmunkák mértékét is az egész területen, hiszen egykori temetőről volt szó. A sírbolt eredeti falait az építészeti átalakítás nem érinthette.

A legbonyolultabb feladatnak mutatkozott, hogy mily módon lépjenek be a kohénok (a szentélyek papjainak utódai), akiknek meg kell őrizniük  rituális tisztaságukat, nem érinthetik meg közvetlenül a temető tisztátalan földjét.  Az egykori temető fölé helyezett pallón jutunk az objektumba.  Az előcsarnok és az imádkozás céljaira kialakított helyiség önálló tetőt kapott,  és a temetkezőhelytől üvegfal és szigorú izoláció választja el. Rituális szempontból így nem része a temetőnek, és a kohének  zavartalanul imádkozhatnak a rabbik sírjainak közvetlen közelében.

Az építészetileg figyelemreméltó objektum a jelentős tanítók végső nyughelyének méltó színtere, és egyben a pozsonyi (bratislavai) zsidók múltjának attraktív emlékhelye. A kifinomult ízlésű megoldás arról tanúskodik, hogy az építész mély tiszteletben tartotta a zsidó tradíciót, és megértette a hely jelentőségét. Bensőséges, meditatív teret alakított ki, amelybe a távolból behatol a villamosok tompa zaja. A külvilágból olyan térbe érkezik, ahol megállt az idő.