Áldásos áldások - lírai fohászok Zucker módra Nyomtatás
2009. szeptember 05. szombat, 08:21
AddThis Social Bookmark Button

Mitől lesz valaki jó kántor? A leviták zenei öröksége hogyan jelenik meg manapság a liturgikus énekekben? Az Örökkévaló modernkori profétái hogyan dalolnak napjainkban? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk válaszokat az egyik legtehetségesebb fiatal kántorunk, Zucker Immánuel új lemezét hallgatva.

Ritkán jelenik meg zsidó kántorlemez itthon. Most olyan zenei csemegét vehet kézbe az érdeklődő, mely bevallottan egy hosszú távú terv első darabja.
„A XXI. század magyar kántorai” c. sorozat a Gabbiano Print Nyomda és Kiadó Kft. gondozásában jelent meg, mely eddig is az igényes judaisztikai könyvkiadásáról volt ismert. A kiadó remek érzékkel olyan fiatal kántort választott elsőként, aki kartársai és kortársai közül kiemelkedik lírai hangvételű orgánumával és a Jóteremtőtől kapott tehetségével. Mindez fáradhatatlan szorgalommal és a tanítva tanulás módszerével párosul Zucker Immánuelnél, hiszen az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem egyik legfiatalabb oktatójáról van szó, aki nemrégiben végzett a Kántor Szakon. Kármán György (z”l) professzor egyik legtehetségesebb tanítványát üdvözölhetjük személyében, aki többek közt beavatást kapott Klein Ervintől és a világhírű cházántól, Joseph Malovany-tól is.
Igazi meglepés volt az eddig csak élőben hallott ifjú kántort, stúdió körülmények közt rögzített felvételről hallgatni. Most minden sokkal dinamikusabbnak, erőteljesebbnek és kiegyenlítettebbnek hat. A lemez változatosan szerkesztett műsorában hallható imádság, zsoltár és tradicionális hászid dal is. Az első és az utolsó szám hazai szerzők műve, az egykori kiváló kántor Feleki Rezső, illetve az évtizedek óta meghatározó egyéniségű Lisznyai Mária orgonaművész alkotásairól van szó.



Szerencsésnek mondható az is, hogy kántorunk nem esett az önzés hibájába, s két fiatal kollégáját is meghívta vendégként: Jakal Zoltánt és Biczó Tamást. Örömmel üdvözölhető, hogy trióban is hallható a három fiatal cházán, bár többször hiányérzetet kelt az ilyenkor kézenfekvő többszólamúságtól való tartózkodásuk.   
Szívesen hallgattam volna olyan darabot is, ahol zenei kíséret nélkül érvényesül ez az igazán szép költői tenor. További zenei érték lehetne egy olyan nagyobb ívű dal, amelyben a híres kántorokat megidézve szabad improvizációra is sor kerül, s így a leviták egykori hagyománya is újra éledhetne. Néhai zenetudósunk Szabolcsi Bence lassan hetven éve megfogalmazott kritikája is legalább részben enyhülést nyerhetett volna. A Sulzer-iskola jóvoltából „az idegen műzenei hatásoktól befolyásolt neológ liturgikus zene” újra visszatalálhatna az ősi keleti szabadság otthonába, az efféle előadások alkalmával.
Reményeink szerint ez az új sorozat hozzájárulhat majd ahhoz is, hogy a gyakran még némán asszisztáló gyülekezetekből éneklő gyülekezet váljék.
A nem csak kísérő funkciót ellátó Neumark Zoltán zongorajátéka olyan biztos művészi és stiláris alapot adott a lemezhez, amely kompakt hangzást eredményezett. Akusztikus zongorával ez még jobban érvényesülne. A természetes hangzáskép és a dinamikai arányok kiegyenlítettsége Németh Gábor hangmérnök munkáját dicséri.  



Megítélésem szerint a lemez koronadarabja Yossele Rosenbaltt: Jistabach c. áldása, amelyben a legnagyobb kántorokra emlékeztető átszellemültséggel és koloratúrával szólaltja meg Zucker Immánuel „az áldott vagy Te” kezdetű imádságot. Ezzel a lemezzel ünnepekre és hétköznapokra is beköltöznek otthonainkba Zucker kántor „cukkerzisz” lírai fohászai. Várjuk a sorozat további áldásos áldásait…    

Babits Antal