Lett a legjobb ifjú karmester Nyomtatás
2010. június 01. kedd, 08:27
AddThis Social Bookmark Button
52 országból 354 ifjú karmester jelentkezett a második alkalommal megrendezett versenyre, közülük 18-an mutatkozhattak be a zsűri előtt, amelynek elnöke Vladimir Ashkenazy volt. Mellette pedig Numa Bischoff Ullman, a Luzerni Szimfonikusok vezetője, Jean-Claude Casadesus, a Lille-i Szimfonikusok alapító karmestere, Anthony Fogg, a  Bostoni Szimfonikusok karmestere, Laurence Foster rendező, az  Orchestre National de Montpellier Languedoc-Roussillon, illetve opera zenei vezetője, Stephan Gehmacher, a Bajor Rádió Zenekarának dirigense, valamint Alekszandr Vegyernikov figyelték a jelölteket.



Az első helyezett Andris Poga 1980-ban született, 2007-ben elnyerte a Latviai Zenei Díjat. 1999-ben megalapította a Konsonanse kamaraegyüttest. 2004-ben és 2005-ben Bécsben tanult. A második helyezett és közönségdíjas a szintén harmincéves Christoph Altstaed lett, aki Hannoverben Karl-Heinz Kämmerling, Detmoldban Jean-Efflam Bavouzet zongoristák növendéke volt. 1997-ben kezdte karmesteri tanulmányait Detmoldban, majd Berlinben Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán folytatta. 2003-tól 2008-ig a Német Zenei Tanács ösztöndíjasaként Kurt Masur, Sebastian Weigle és Jorma Panula kurzusain vett részt. A 2011/2012-es évadtól a düsseldorfi operaház karmestere lesz. A harmadik helyezést az izraeli Daniel Cohen érte el.

kultura.hu