Mély ütemek, súlyos basszusok, de főleg amihez egy zsidó a legjobban ért: szóömlés.
Az elfeledett slágergyárosok
2009. október 07. szerda, 10:33
A galutban méltatlanul mellőzött zenekar a Shabak Samech, amely ma Subliminal, a Tikva 6 és a haDag Nahas elődjeként 1992-ben az első Izraelben (és az országon kívül is) fel- és elismert rap banda volt. Ennyit a bevezetőről, csapjunk is bele a zenélésbe...
Diwon az új évben is serénykedik. A Nagy Alma szefárd kisembere legújabb projektjével új utakra tör. A Dreams in static nevű formációval próbálnak zenében verseket alkotni, és valóban sikerült valami olyat alkotni, amit igazán csak egy Martinis-füstös kocsmázás során érthetünk meg igazán.
Éppen itt az ideje, hogy megismerkedjünk a latin-amerikai alternatív zsidó zene egyik kiemelkedő csapatával, a Hip Hop Hoodíossal. Mert ugye mi a maceszt tudunk a mexikói zsidókról? Néha fel-felröppen egy-egy cikk a környékről, de ennyiben is marad a történet. Talán, mert a zenéjük nem éppen a mi monarchikus szájízünknek való, vagy csak mert túl távolinak érezzük, pedig ezek a srácok elég keményen oda tudnak szólni.
Nagyon furcsa, egymásnak teljesen ellentmondó érzési lehetnek annak a szerencsés szerencsétlennek, aki élőben is találkozik a kaliforniai fenegyerekkel, Gaslamp Killerrel. Normális esetben ha éjjel szembejönne az utcán, az ember azonnal futva menekülne. De mi tudjuk, ő az USA hiphop életének egyik legfelkapottabb alakja.
Ha a new yorki zsidó zenei kultúrát kutatjuk, van egy-két név, melyeket nem lehet megkerülni. Közéjük tartozik Diwon, aki egykor Dj Handler néven a legnevesebb zsidó előadókkal dolgozott, és teszi ezt a mai napig. Ebben a riportunkban a "jemeni srácot" faggattuk így pár héttel a budapesti fellépése előtt.
Nem volt könnyű életútja a ma már csak hászid reggae koronázatlan királyaként emlegetett Matthew Paul Millernek. '79-ben Pennsylvania-ban született nem hagyományörző zsidó családban. Fiatalkorában papucsos, rasztás hippi volt, akinek kedvenc hobbija a beatbox - az ilyen életvitele miatt el is tanácsolták a középiskolából. Ilyen kezdetek után csoda-e, hogy ma őt úgyismerik: Matisyahu.
Még egy nap, és hivatalosan is megjelenik Matisyahu legújabb, "Light" azaz Fény címet viselő albuma. A ZS+ raggea koronázatlan királyaként hírhedt new yorki rapper ezúttal sem szakadt el a már megszokott hangulattól, bár az utóbbi időkben olyan nevekkel is dolgoztak, mint a Crystal Method. Egyébként a kíváncsibbak ingyen meghallgathatják az egész albumot Matisyahu MySpace oldalán.
Táncolj Matisyahu mellett!
2009. március 18. szerda, 08:49
Hoppá! Szeretnél Matisyahu mellett táncolni a színpadon? Most egyszerűen megteheted, ha ide kattintva ellátogatsz a DanceWithMatis.com oldalra és feltöltesz egy arcképet!
A zene a válasz..
2008. november 21. péntek, 08:09
Minden valószínűséggel a zsidó reggae egyik legmókásabb jelensége a mindenki által ismert Matisyahu. Nu, azért Izrael nem marad el kevésbé vallásos, ám annál ütősebb reggae zenekarokban Amerikától. Ramat Hasron városában működik például a Hatikva 6 nevű csoport, akik zenéjükben a dancehall stílust ötvözik a hagyományos és az új gyökerű reggaevel is. Három év folyamatos turnézás után sikerült elérniük: ma Izrael legnépszerűbb reggae bandájává váltak.
Be kell valljam, különös módon vonzódom a modern zsidó vallásos zenékhez. Talán nem kell bemutatnom senkinek a haszid reggea úttörőjét, Matisyahu-t, a tradícionális Yoni Schlomot vagy a Sheva nevű izraeli formációt. Nnu.. van még egy-két érdekes darab.