Héber varázsszavak, zsidó vámpírok Nyomtatás
2011. március 09. szerda, 11:57
AddThis Social Bookmark Button

A Galaktika magazin márciusi számában új folytatásos kisregény indul, az izraeli Lavie Tidhar „Héberpunk”-ja. Ez az igazi kuriózumnak számító írás a héber misztikumot ötvözi a 20. század első felének népszerű noir krimijeivel. A hónap központi tudományos témája a szaporodó űrszemét egyre növekvő veszélyeit taglalja, illetve a megoldásra keres alternatívákat.

Lavie Tidhar izraeli író, aki egy kibucban nőtt fel, de élt Dél-Afrikában, Ázsiában és Vanuatun is. Első verseskötete, a Remnants of God óta számos novellája és elbeszélése jelent meg olyan magazinokban, mint a Strange Horizons, a Clarkesworld és az Interzone. Novellákon túl kisregénye (An Occupation of Angels), novelláskötete (HebrewPunk) és Nir Yanivval közösen regénye is megjelent (The Tel Aviv Dossier). Bibliográfiát és több antológiát is szerkesztett (A Dick & Jane Primer for Adults és The Apex Book of World SF). Első önálló regénye, a The Bookman idén jelent meg az Angry Robot Books-nál. Lavie Tidhar 2003-ban első lett a Clarke–Bradbury nemzetközi novellapályázaton, amelyet az Európai Űrügynökség hirdetett meg, és jelölték az izraeli Geffen-díjra.

SFmag -  Héber varázsszavak, zsidó vámpírok
 

Az alaszkai zsidó kolóniáról szóló regény mellé igen jól illik az egyszer csak mindenütt megjelenő Lavie Tidhar első novelláskötete, a HebrewPunk, amelyben a szerző újramixeli a mítoszokat, hiedelemvilágot, babonákat. Náci vadász zsidó vámpírok, végtelen életüket a cyberpunk hősökhöz hasonlóan magánzó problémamegoldóként töltő cádikok és bölcs rabbik elevenednek meg a novellafüzér lapjain. A keresztény szimbólumok mellé bekerülnek a zsidósághoz kötődők, megjelennek a héber kifejezések, közelebb kerülünk egy másfajta zsidó–keresztény világhoz. 

SFmag: Magyarországon nem sokat tudni a héber fantasztikus irodalomról. Mondanál pár szót a történelméről és arról, melyek voltak a héber fantasztikus művek közül a legnagyobb hatással rád?

Lavie Tidhar: Nem sok héber SF született – és ami megjelent, annak túlnyomó része is gyerekkönyv volt. A legjobb talán Eli Sagi trilógiája volt, a Yuno kapitány kalandjai (Sagi később sikeres drámaíró és forgatókönyvíró lett), amely két gyerekről szól, akik átszelik a Naprendszert egy űrhajón, és minden bolygón űrlényekkel találkoznak… Ez még az ötvenes években volt, és a legtöbben még csak nem is hallottak róla. A nyolcvanas években indult az első komolyabb SF magazin, a Fantasia 2000,  amely héber novellákat is közölt a fordítások mellett – a korai írók egyike volt Amir Gutfreund, akit később olyan regényei tettek híressé, mint az Our Holocaust. Érdekesség, hogy a magazin néhány egyedi borítóját az a Viktor Osztrovszkij rajzolta, aki később renegát Moszad-ügynökként híresült el…

Szerintem a magazin két legjobb novelláját Mordechai Sasson írta, aki olyan jövőbeni Izraelt ábrázolt, ahol robotkoldusok kéregettek az utcán. Nagy hatással volt az írásomra, és ez a kép a mostani regényemben, a Martian Sands-ban és egyes novelláimban is visszatér.

Izraelben csak a kilencvenes évek végén, a rajongók új generációjával és az internet megjelenésével kezdett elterjedni a SF. Most már több honlap foglalkozik vele, van egy nagy és több kisebb találkozó, még egy magazin is (volt idő, amikor három is működött – ez rekordnak számított). Vannak rajongó-írók, akik főleg novellákat írnak, és vannak regényírók, bár a két halmaznak kicsi a közös metszete. Mivel jómagam főleg angolul írok, attól tartok, egyik kategóriába sem esem bele…

SFmag: Tehát angol és héber nyelven írsz. Miként befolyásolja a nyelv a történet  témáját, a stílust vagy a hangulatot? Általában milyen nyelven olvasol?

Lavie Tidhar: Amint említettem, főként, de nem kizárólag angolul írok – több novellát is írtam héberül, amelyeket később szintén angolra fordítottam – és Nir*barátommal (akivel angolul is írtunk egy könyvet, a The Tel Aviv Dossier-t) egy regényt is, egy humoros krimit, amely egy izraeli sci-fi találkozón játszódik.

Olvasni is főleg angolul olvasok, bár az igazat megvallva, ahol az utóbbi években jártam (Vanuatu, Laosz…), nem nagyon fértem hozzá könyvekhez. Az ember azt olvassa, amit talál, és az nem feltétlenül egyezik azzal, amit akart volna.

SFmag: Izraelben születtél, de éltél Dél-Afrikában, az Egyesült Királyságban, Óceániában és Délkelet-Ázsiában, és manapság is sokat utazol. Mennyire vannak hatással rád a más kultúrák és aktívan keresed-e azokat a tapasztalatokat, amelyeket aztán beépíthetsz a történeteidbe?

Lavie Tidhar: Érthető módon úgy gondolom, hogy különböző helyeken élni és különböző kultúrákat megtapasztalni jó dolog. Igazi szarka vagyok, onnan lopok és kölcsönzök ötleteket, ahol éppen tartózkodom. Fáraszt, ha mindig ugyanazokról az amerikai jövőkről kell olvasnom, és arról sem vagyok meggyőzve, hogy a jövő Amerikáé. Délkelet-Ázsia nagyszerű környezete lehet a cyberpunk történeteknek. Minden hely a maga módján hat rám – a legutóbbi elbeszélésem, a Cloud Permutations, erősen támaszkodik a csendes-óceáni Vanuatuban gyűjtött élményeimre, és ebben a pillanatban is pihen egy vanuatui regény a számítógépemen. Az a könyv, amin jelenleg dolgozom, főleg Afrikában játszódik… a világ hatalmas, és a jövő mindenkié, nem igaz?

SFmag: Hogyan találsz időt az írásra, ha ilyen intenzív életet élsz?

Lavie Tidhar: Azt hiszem, közelebb áll az igazsághoz, ha azt mondom, nagyon unalmas életet élek, érdekes helyeken. Szerencsém van, hogy ennyit utazhatok – amiért elsősorban a feleségemnek lehetek hálás –, és elég makacs is vagyok –  vagy ostoba, nézőpont kérdése –, és ragaszkodom az íráshoz, amikor helyette mondjuk pénzt is kereshetnék, hogy kenyeret vegyek és fizetni tudjam a lakbért… Azt hiszem, segít, hogy nem tartom fontosnak azokat a dolgokat, amiket mások – lakáshitelt felvenni, autót vásárolni, ilyesmik. Vagy talán inkább nekem van szükségem segítségre… Hiszen még mobilom sincs.

SFmag: Írsz verseket, bibliográfiát, novellákat, regényt, drámát és képregény-forgatókönyvet. A Mr. Spellman’s Holiday című képregényed nemrég jelent meg a Murky Depths-ben. Milyen együtt dolgozni a rajzolóval?

Lavie Tidhar: Imádom. Nagyon szeretem elképzelni a dolgokat és látni, ahogy életre kelnek a forgatókönyvből. Nekem semmi tehetségem a rajzoláshoz, ezért mindig lenyűgöz a folyamat. Most egy brit grafikussal, Pail McCaffrey-vel dolgozom együtt egy furcsa képeskönyvön, aminek a címe Going to the Moon (egy Tourette-szindrómában szenvedő fiúról szól), és a rajzai egyszerűen földhöz vágnak. Egy Mr Spellman képregénykönyvön is munkálkodom, ez egy holokausztot túlélt hasbeszélőről szól. Ezen egy indonéz grafikussal, Andre Siregarral dolgozom együtt… és még sok egyéb projekt is folyamatban van.

SFmag: Az egyik novelládnak, a Transylvania Mission-nek magyar vonatkozásai is vannak. Honnan jött az ötlet és akadt-e segítséged a magyar szavaknál?

Lavie Tidhar: A családom voltaképpen magyar – a nagyszüleim Erdélyből származnak, és gyerekkoromban magyarul beszéltek körülöttem (bár én magam nem tudok magyarul), és sokat meséltek Erdélyről. Még rokonaim is élnek Budapesten. A nagyapám unokatestvére, Erdélyi Lajos, aki ismert fotóművész, még mindig ott lakik. Tizennyolc éves koromban – vagyis a kilencvenes évek elején – bejártam Romániát és Magyarországot, és lehetőségem volt eljutni Brassóba és Vásárhelyre, ahol a nagyapám felnőtt, valamint Budapestre. Igazán vissza kéne mennem a közeljövőben…

A lényeg, hogy ha csak lehet, nem hasra ütéssel találok ki dolgokat! Sokszor térek vissza a családom történetére is, a holokausztra, a háborúra… sokféleképpen hatott a gyerekkoromra – a Kárpátokra, a hóra és a medvékre, a befagyott folyókra – és arra a tudásra, hogy mi történt azokkal, akik ott maradtak.

A Transylvanian Mission egy könnyed novella, amelyben megpróbáltam a ponyvairodalmat más oldalról megfogni, de a forráshoz különféle módokon mindig visszatérek. Remélem, egy napon megírok egy három nemzedéket felölelő családregényt, kezdve a nagyapám történetével. De még nem érzem rá késznek magamat…

SFmag: Nemcsak író vagy, de antológiákat is szerkesztesz. Mondanál pár szót arról, mi késztetett arra, hogy a világ minden tájáról összegyűjtsél novellákat az Apex Book of World SF-be?

Lavie Tidhar: A mazochizmus? A szerkesztés nehéz munka – mintha az ember macskákat próbálna beterelni egy zsákba. Azt hiszem, részben idealizmus hajtott – nem is, ezt töröld, inkább teljes egészében az idealizmus! Isten a tanúm, hogy senki nem akart ebből pénzt csinálni, de a legnagyobb meglepetésemre az antológia egészen jól teljesített! A helyzet az, hogy ilyen antológiát** korábban csak amerikai vagy brit írók/szerkesztők készítettek – olyan egy-két évtizedenként –, de soha nem a világukon kívül álló szemszögéből. Évekig forgattam az ötletet az agyamban, míg végre belevágtam – és addigra már elég sok írót és szerkesztőt ismertem szerte a világon, hogy öröm legyen a novellák utáni kutatás.

A fogadtatása pedig nagyszerű volt! Elég jó legalábbis, hogy a kiadó hagyja, hogy összeállítsam a második kötetet. Sok figyelmet kaptunk, sok vita indult meg, amelyek még most is tartanak – nem tudom, mi adtuk-e meg a kezdőlökést, vagy csak a hullámot lovagoltuk meg, de akár így, akár úgy, nagyon elégedettek vagyunk.

SFmag: Hogyan vélekedsz a világ-SF láthatóságáról? Milyen akadályokat kell egy angolul nem beszélő írónak leküzdenie?

Lavie Tidhar: Azt hiszem, az angol közönség nem lesz soha nagy piaca a fordításoknak. A lefordított krimik egész jól teljesítenek, ezért talán egyszer majd a sci-fi is követi. Akadnak kiadók, mint például a Gollancz az Egyesült Királyságokban, amelyik lefordított regényeket is kiad (eddig franciát és oroszt). Azt is gondolom, hogy sokan tudatosan írnak angolul, hogy szélesebb olvasóközönséget érjenek el. Ez volt részben az én döntésem gyökere is, hogy angolul írjak. Úgy vélem, India – ahol az angol a hivatalos nyelvek egyike – sokkal nagyobb játékos lesz – már most akad néhány kiváló regényíró, de azt hiszem, az elkövetkező években sokkal több SF érkezik majd onnan.

Mindenesetre megpróbálok minél többet megmutatni a világ SF-irodalmából – akár az antológiával, akár a bloggal, vagy akár azzal, hogy csak beszélek róla annak, aki meghallgat. Szerencsére mások is ezt teszik, így mindaddig, míg folyik róla a beszéd, mindenki nyer.

SFmag: Charles Tannal együtt szerkeszted a World SF News Blogot, amely kiváló forrása a világ fantasztikus irodalmáról szóló híreknek. Hogyan indult a projekt és mik a terveid?

Lavie Tidhar: Először az antológia promóciójára indult, de elég hamar külön életre kelt. Befogtam Charlest segítségnek – most már el sem tudom képzelni, mit csináltam volna nélküle. Kezdetben csak linkelgettünk, most már saját tartalmunk is van – esszék és cikkek különféle emberektől –; van szerkesztői rovat, interjú, és továbbra is kiteszünk híreket és linkeket más oldalakon található érdekességekhez. Folyton kísérletezem vele – legutóbb novellákat kezdtünk megjelentetni, és csináltunk egy filmes hetet, aminek nagy sikere volt – szeretnék hamarosan még egyet. Nem tudom, hová halad az egész, bár mindenféle lehetőség nyitva áll…

SFmag: Min dolgozol most és mik a jövőbeni terveid?

Lavie Tidhar: Jelenleg a harmadik regényen dolgozom az Angry Robotnak, a Night Music-on, amely a The Bookman-t és a Camera Obscura-t követi majd 2011 végén vagy 2012 elején. Szeretnék még egy steampunk regényt írni abba a világba, mivel nagyon jól szórakozom közben – ha lesz negyedik kötet, az részben Erdélyben játszódik majd!

Egy szokatlan krimin is dolgozom – egy olyan rejtélyen, amely részben egy emberrablás, részben az univerzum, és hát az élet értelme körül forog… Azt hiszem, elég nagyra törő terv!

Egy rakás könyvem meg is jelenik: a The Bookman hamarosan kijön az Egyesült Államokban, a Camera Obscura pedig 2011 áprilisára van időzítve az Egyesült Királyságban. Ezeken kívül két regényem van előkészületben. A Martian Sands egy különös sci-fi Marsra leszállt izraeliekről, időutazásról, robotkoldusokról, a holokausztról, digitális intelligenciáról és még sok egyébről. Az USA-ban az Apex Books adja ki valamikor jövő évben. A PS Publishingtől pedig egy provokatív regény várható, Osama címmel. Azt hiszem, ez eddig a legjobb munkám – a történet egy detektívről szól, akinek meg kell találnia egy eltűnt ponyvaírót, és útja közben nem csak a saját világát ismeri meg, hanem önmagát is. A szerelemről szól, a terror elleni háborúról, szellemekről és noir filmekről… Egyfajta jelenkori Casablancaként gondolok rá. Nagyon örülök, hogy a PS Publishing megkockáztatta, mert senki más nem volt rá hajlandó.

Ezeket leszámítva – és sok novellát, mivel szeretek novellákat írni – néhány kisregényem fog megjelenni. Ha jobban belegondolok, jelenleg négy van előkészületben. Az An Occupation of Angels az USA-ban is megjelenik a korábbi, kicsi Egyesült Királyságbéli megjelenés után – ez egy természetfeletti hidegháborús thriller. A Cloud Permutations egy óceániai ihletésű űrrománc, ami épp most jött ki a PS-től – és náluk jelenik meg a szex/erőszak/fegyverek/mágia/western elbeszélésem, a Gorel & The Pot-Bellied God, ami elég mókás. Az Újtestamentum kung-fu feldolgozása – Jesus & The Eightfold Path – szintén jó eséllyel megjelenik jövőre, miután kísérletképpen online elérhetővé tettem.

Azt hiszem, ennyi elég is! Köszönöm a lehetőséget, hogy fecseghettem…

Hanna
SFmag

* Nir Yaniv

** Angol nyelven

Kapcsolódó: Lavie Tidhar: A Pók holdja (novella)