A 20. század közepe óta az izraeli filmipar jelentős fejlődésen ment keresztül. Az első filmek, többek között a 24-es domb nem válaszol vagy a Tízen voltak az irodalomhoz hasonlóan heroikus hangvételűek.

Héber színház, az irodalommal ellentétben, nem létezett az ősi héber kultúrában, illetve nem a második világháború előtti Európa zsidó közösségeiben oly népszerű jiddis színházból nőtt ki. A héber színházi hagyományok 1917-re nyúlnak vissza, amikor Konsztantyin Sztanyiszlavszkij orosz rendező irányításával megalapították a Habimah (A színpad) héber színházat Moszkvában. A vezető színészt, Hanna Rovinát (1892-1980) később a „héber színház úrnőjének” nevezték. 1931-ben a társaság állandó székhelyét Tel-Avivba tette át.

Most pedig a nagyközönség számára kevésbé ismert, de egyfajta nagyközönség számára fétis szinten imádott stíluskavalkád az Industrial, EBM és az ezekhez kapcsolódó további őrületek izraeli alfajokat vesszük górcső alá hétköznapi állatságoktól a vallásos zenékig.

Megkaptuk a héber neveinket, tekintet nélkül a múltunkra, és ennyit mondtak: újak vagytok és mindent elölről fogtok kezdeni." - a These Are My Names című dokumentumfilm lenyűgöző története egy olyan világba mutat betekintést, ami egzotikus, de a zsidóságon belül is zártnak tűnik.

"A mozi körüli vita már zajlik, de Fincher és Sorkin a valóság kivesézésével és szabad interpretálásával művészi alkotást hozott létre" - szögezte le a The New Yorker. Valóban érdekes ez a vita? Aki hollywoodi mozikból akar történelmet tanulni.. hát erősen megütheti a bokáját egy hétköznapi felelésnél is. A lényeg, hogy a Közösségi háló című mozi ma a legnézettebb Amerikában.