A szombathelyi zsidóság gyásznapja holocaust-túlélőkkel, családtagokkal és politikusokkal. Egy zsidó relikviákkal teli kis múzeumot avattunk.

Hétágra süt a nap, a szél is végre elállt. Vasárnap délelőtt a zsinagóga tájékán, a szombathelyi zsidó kulturális központ belső udvarán alig találni állóhelyet. A hófehérre meszelt emlékfal előtt öltönyös városlakók kipában topognak, ellenzéki és fideszes képviselők, helyi prominensek és nyári ruhás nők trécselnek vidáman. Mert az élet él és élni akar – fogalmazott valaki. Oldalt, a fal mellett a szombathelyi holocaust-túlélők már csendesebben üldögélnek. (A négyszáz túlélőből mára alig páran maradtak). Itt van Elemér bácsi is, a tévé épp vele készít riportot. Megjárta ő is a poklot, szerencséje volt, túlélte a halálgyárat, idén lesz 101 éves.

69 évvel ezelőtt - auschwitzi borzalomban

Nehéz ezt elképzelni. Pont mint ma, nyár volt, ugyanígy süthetett a nap, színes és szagos volt a világ (csiripeltek a madarak, illatoztak a szombathelyi kiskertek). De 69 évvel ezelőtt, július 3-4-én a szombathelyi vasútállomásról kigördültek a marhavagonok rakományukkal: 4228 meggyilkolandó emberrel, szombathelyiekkel és más Vas megyei települések lakosaival, akiknek egy bűnük volt: felekezetileg a zsidó vallási kisebbséghez tartozónak papírozták őket. Robogtak étlen és szomjan, több napon át a halálgyárba, Auschwitzba. Útközben többen meghaltak vagy megbolondultak.

Közülük mindössze négyszáz térhetett haza. Egy generáció lett semmivé – egy színes, élettel teli kultúra és világ tűnt el, Szombathelyről is. Azóta több zsidó generáció nőtt fel nélkülük, a gyökerek nélkül, félelemben és elhallgatásban, nagyszülők óvó tekintete és simogató kezei nélkül – emlékezünk ma erre is. 

A cikk itt folytatódik...