Elérhető mobil alkalmazásunk.
Online zenehallgatás,
legfrissebb hírek, cikkek
bárhol, bármikor:





 

 

 

 
 
 
 
Főoldal ... JNews ... Napi hírek ... La Bohème - Egy fölösleges ember élete

Hírlevél

Eseménynaptár

<<  2017.    >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hirdetés

A rádióadók hallgatásához
Winamp Player javasolt:

La Bohème - Egy fölösleges ember élete Nyomtatás E-mail
2012. szeptember 10. hétfő, 09:21
AddThis Social Bookmark Button

Itthon kevesen ismerték Vázsonyi Vilmost, a századfordulón élt demokrata politikus, igazságügyi miniszter unokáját, egy nagy múltú család utolsó közvetlen leszármazottját. Zeke Gyula és Hadas Miklós kötete erre a különleges emberre emlékezik, aki úgy élt és úgy is halt meg, ahogyan senki más.

„Tízéves volt, amikor az európai civilizáció, amely játszótársai és családja nagy részét kiirtotta, meg akarta ölni. Túlélte” – így kezdődik a párizsi Le Monde-ban 2008 november végén megjelent gyászjelentés Vázsonyi Vilmos haláláról. A nekrológot maga írta és postázta néhány nappal azelőtt, hogy gyógyíthatatlan betegségét Svájcban az önként választott halállal zárta le. Az első tíz évét olyan családban töltötte, ahol az ízlés, a kultúra, a méltóság és a társadalmi felelősség magától értetődő alap volt. Nagyapja az első zsidó származású miniszter volt Magyarországon, apja tekintélyes ügyvéd és politikus, a család minden ága – a sümegi kántortól a mátészalkai polgáron át a bajai földbirtokosig – a hazai társadalmi és gazdasági élet felvirágoztatását szolgálta. 1945-ben, tízévesen ő maradt az egyetlen férfi a szűkebb családon belül, majd a negyvenes évek végétől önállóan irányította az életét, ami magától értetődően vezetett az 1956-os forradalmi részvételhez, majd az emigrációhoz.
Zeke Gyula és Hadas Miklós húszévnyi beszélgetésből állította össze a Balassi Kiadó gondozásában most megjelent kötetet. Az interjúkból monológok lettek, mert Vázsonyi fő műfaja a beszéd volt: nem írt, nem politizált, nem vett részt semmilyen közéleti diskurzusban, viszont beszélt. Kávéházakban, barátoknál, mindenről, ami foglalkoztatta: történelemről és művészetről, irodalomról és zsidóságról, és legfőképpen a nőkről. Nem volt szüksége a társadalomra, kívülállóként élt, miközben valahogy mindenütt ott volt és mindenről gondolt valamit.

A teljes kritika a kultura.hu oldalon olvasható.