Elérhető mobil alkalmazásunk.
Online zenehallgatás,
legfrissebb hírek, cikkek
bárhol, bármikor:





 

 

 

 
 
 
 
Főoldal ... JNews ... Napi hírek ... Az igazság a zsidóságról

Hírlevél

Eseménynaptár

<<  2017.    >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
       1  2
  3  4  5  6  7  8  9
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Hirdetés

A rádióadók hallgatásához
Winamp Player javasolt:
Birthright

Az igazság a zsidóságról Nyomtatás E-mail
2013. május 27. hétfő, 07:00
AddThis Social Bookmark Button

Március vége óta meghökkentő plakátok díszítik a német főváros hirdetőoszlopait, legalább is a mai Berlinre nem jellemző feliratok köszönnek vissza a város minden pontján. A szövegek ugyan változnak, de a tartalom nem: „A zsidók a kiválasztott nép” „A zsidók körül vannak metélve” és harmadik egyenesen meg sem áll a Harmadik Birodalom jól ismert jelmondatáig, „A zsidók hibásak mindenért!”. Az elsőre nem túl PC tartalmak azonban egy vicces, ám mély és önreflexív kiállítást takarnak, ami a Berlini Zsidó Múzeumban látható. A cél nem a holokauszt feszegetése- arra van bőven egyéb alkalom és tér Berlinben és a múzeum egyéb helyiségeiben- vagy a zsidó vallás és kultúra didaktikus megmagyarázása és megértetése. A szeptember 9-ig látható kiállítás, ami az Igazság a zsidóságról alcímet viseli, inkább kérdéseket tesz fel és elgondolkodtat, mintsem válaszokat ad.

A kérdések pedig, amik aztán hol megválaszolásra kerülnek, hol nem, a következők: Miért élnek olyan sok országban a zsidók szétszórva? Létezik-e zsidó karikatúra? Lehet-e a rabbi meleg? Mi történik a cetlikkel, amit a Siratófalba teszünk? Vannak-e zsidó cowboyok? Olvassák-e e zsidók az Újtestamentumot? Mielőtt meglepődnénk néhány kérdés nem teljesen releváns, a vagy banális voltán, meg kell jegyezzük, hogy a kérdések nem valamelyik zsidó felekezet tagjai, vagy a múzeum kurátorai agyából pattantak ki, hanem bizony a miénkből, látogatókéból. A múzeum évek óta kéri közönségét, hogy tegyen fel olyan, a zsidóságra vonatkozó kérdéseket, amik foglalkoztatják, amikre még soha nem kaptak választ, de jó lenne, ha kapnának.

Az első terembe lépve Leonrad Fein 2010-es Jewish Daily-ben megjelent publicisztikája fogad, ami a kiválasztottság kellemes oldalát és kellemetlenségeit taglalja, természetesen kérdések formájában: „Vajon Isten mindkét oldalt megkérdezte-e a kiválasztottságról?”. Örökre szól-e? És ha igen, hogy gondolta ezt, misztikus, politikai vagy genetikai alapon? Majd a kérdések halmaza újabb kérdéssel folytatódik: „Miről ismerszik meg a zsidó?” És hogy a klisét klisével válaszolják meg, különböző méterű, színű és feliratú- Google, Nike, Pepsi, Heineken- kippákat aggattak a mennyezetre.

A kippákkal szemben lévő falon Philipp Meinhold író és újságíró lát el bennünket, hasznos és persze nem utolsósorban groteszk jó tanácsokkal azzal kapcsolatban, hogyan fogjunk neki a zsidókról, vagy Izraelről szóló cikk megírásának, ha az antiszemitizmus legkisebb látszatát is kerülni akarjuk: „Mindenképp írjuk bele, hogy kritikánkkal csak jót akarunk, hangsúlyozzuk, hogy Izrael igaz barátai vagyunk, sőt imádkozunk az izraeli-palesztin helyzet megoldásáért.”

A második teremben egy kis vallásismertetés következik, elmagyarázásra kerülnek a legfontosabb szimbólumok, a menóra, a mezúza és a Dávid-csillag. Megtudhatjuk és végre meg is értjük, hogy mi és mitől kóser a kóser és hány illetve milyen patást lehet fogyasztani és milyet nem.

 

A harmadik teremben már jönnek a kényesebb kérdések, mint a körülmetélés, vagy a ki számít zsidónak, és hogyan lehet valaki azzá, he nem annak született? Persze itt is a két legszélsőségesebb példát hozzák: Egy zsidóét, aki, amitől csak lehetett, eltávolodott, ami zsidó, azaz nem beszélte a héber nyelvet, nem gyakorolta a vallást és nem osztotta Izrael nacionalista nézeteit, mégis zsidónak vallotta magát. Mikor megkérdezték tőle, mi teszi mégis zsidóvá, csak annyit felelt a maga bölcs módján, hogy hát sok minden, de főleg a dolog lényege. A másik férfi nem zsidónak, hanem feketének született és 55-ben tért át a zsidó hitre. Tőle egyszer golfozás közben kérdezték meg handicapjéről. A válasz az előzőhöz hasonlóan bölcs és vicces: „Hogy félszemű, fekete zsidó vagyok.” Az első úriembert Sigmund Freudnak, a másodikat Sammy Davis Jr.-nak hívták.

A negyedik teremben a kérdések mellett tettekre is buzdítanak: a bejáratnál kapott zsetonjainkkal mi is állást foglalhatunk, milyen látjuk mi őket: Az üzleti életben tehetségesnek, állatszeretőnek, befolyásosnak, intelligensnek, vagy szépnek. Aznap a szépség oszlop állt nyerésre. Ebben a teremben kaptak helyet a zsidó csodabogarak is, tovább rágva a – a lehetek-e nem zsidó, ha annak születtem- kérdéskört. Három olyan csodabogárral is találkozunk, akik a Tóra rendelése ellenére, miszerint, aki zsidónak születik, az is marad, más hitre tértek át. Leopold Weiss például, valószínűleg eddig egyetlenként, az iszlámra tért át, és egy hologrammos kép ábrázolja őt még zsidóként aztán egy másik szögből muszlimként. Amúgy, nem mellesleg neki köszönhetjük a Korán kommentált angol verzióját.

Az ötödik termet a zsidó vicc kategóriájának szentelték: A viccelődést, a mit csinálnak a zsidók karácsonykor kérdéskör feszegetésével kezdik és meg sem állnak a lehet-e e holokausztból is viccet csinálni kérdésig. Az elsőre a manhattani kínai büfé szórólapja adja a választ: „Nem értjük ugyan az étkezési szokásaitokat, de köszönjük, hogy a hitetek megengedi, hogy a mi ételeinket fogyasszátok a mai napon.” A másodikra egy karikatúra formájában kapjuk a választ: Mi a probléma azzal, ha koncentrációs táborban kéred el egy lány telefonszámát?- hangzik a kérdés. Hogy nem tudod felírni a számát a karodra, mert ott már nincs hely. – mondja a válasz.

 

A következő teremben a Siratófalhoz érkező- élőben, postán és emailben- levelek sorsát tudhatjuk meg. Mindenki megnyugodhat, az enyészeté lesz ugyan, de a lehető legméltóbb módon: pészahkor maga a rabbi gyűjti össze őket olvasatlanul, és az Olajfák hegyén kerülnek eltemetésre.

Az utolsó teremben élő, zsidó vallású emberekkel találkozhatunk kiállítási tárgyként. Az ötletet azon klisék adták, meséli az aznap ott ülő Izraelben született, de Berlinben élő hölgy, amikkel általában szembesülnek, ha nem zsidó vallásúak életükben először találkoznak velük. A rájuk aggatott klisék pedig a következők: kívülről fújják az Ószövetséget, egyszerre vallásfilozófusok és történészek, és naná, hogy mindent tudnak a Harmadik Birodalom történetéről is. Hogy ez mennyire így van, rögtön le is tesztelhetjük a vitrinben ülőkön.

Búcsúzóul még mesélnek nekünk pár anekdotát Károly herceg körülmetéléséről, Elisabeth Taylor és Marylin Monroe konvertálásáról, David Beckham félzsidóságáról, vagy Justin Bieber bordájára tetovált héber Jézus feliratról, és szippanthatunk egyet az Unifaith nevű, csomagolásában a Siratófal köveire emlékeztető parfümből. És itt szűrődik be újra egy kicsit a holokauszt egy Canetti-idézet és a Hamburger Kammerspiele Bizet átirata, „Mindenért a zsidók a hibásak” című dal erejéig. Canetti pedig nem kevesebbet vagy többet mondott, minthogy „Mióta a zsidók kiirtásával megszűnt az emberi élet érték lenni, semminek nincs értéke többé.”

A termet elhagyva egy felvevőgép segítségével azt is meghallgathatjuk, hogyan hangzik a szánkból a zsidó szó és a zsidózás. Belemondjuk a mikrofonba, aztán visszahallgatjuk és eldönthetjük jól hangzik-e, elégedettek vagyunk-e a végeredménnyel. És azt is el lehet dönteni, hogy ha nekünk nem tetszik, akkor annak mennyire tetszik, akinek és ahogy mondjuk, vagy netán több ezer ember harsogja.

A kiállítást elhagyva pedig magunk is feltehetünk kérdéseket, vagy kommentálhatunk, nehogy bennünk maradjon bármi is. Tapadós üzenőcédulák segítségével teleaggathatunk egy hatalmas betonfalat kérdéseinkkel, véleményünkkel, bármivel, ami még érdekel, vagy nyomaszt bennünket a zsidósággal kapcsolatban. Végigolvasva a falragaszokat a legtöbb cetlin köszönetnyilvánítás és no more war! felirat olvasható. És azt hiszem ennyi és nem több lett volna cél, ha volt egyáltalán. 

 

forrás: index.hu