Amerika legnagyobbjai – II. rész

Aaron Copland érdekes, egyéni hangú zeneszerző volt, az amerikai zene „nagy öregjének” számított. Első igazán nagyszabású estje a Carnegie Hallban 1925-ben volt, amikor is egy orgonás szimfóniát mutatott be, olyasfélét, mint Saint Saens III. szimfóniája.

Ő írja a zongoraversennyel kapcsolatban:
„Igencsak szegényes éltem. Örömmel tapasztaltam, hogy egyéves próbaidőre létrehozták a Guggenheim alapítványt, és én voltam az első zeneszerző, akinek ebből ösztöndíjat adományoztak. Ezt a következő évben megújították, és így anyagi stabilitásom biztosítva volt. Most már szabad voltam, és minden erőmet a Koussevitzky-féle Liga-hangverseny számára írandó új darab komponálására fordíthattam. Olyan művet akartam írni, amelyről azonnal nyilvánvaló, hogy Amerikában született. Ez a vágy, hogy „amerikaiak” legyünk, egyébként is jellemző volt arra a korszakra. Úgy éreztem, hogy Szimfóniám túlságosan európai fogantatású. Már korábbi kompozícióimban kísérletezgettem a könnyűzene ritmusaival, most azonban nyíltan magamévá tettem a jazz nyelvét, hogy megnézzem, hogyan boldogulok vele a szimfonikus stílus keretei között. A jazz elemeit a Zongoraversenyben fejlesztettem tovább. A Bostoni Szimfonikusokkal adtam elő Bostonban és New Yorkban. Ez volt utolsó „kísérletem” a szimfonikus jazzel. E nyelv korlátozott érzelmi skálája következtében úgy éreztem, hogy a Zongoraversennyel mindent megtettem, amit csak tudtam ezen a területen. Igaz, így könnyű volt amerikainak lenni a zenében, de az amerikai zenét nem lehet két jazz-hangulatra korlátozni – a lassú blues-ra és a gyors, eleven számra. Minthogy a jazz jellegzetes ritmusa független a hangulattól, és tisztán amerikai, minden bizonnyal a jövőben is szerepet játszik majd Amerika komoly zenéjében.”

Füli
www.jewbox.hu