Hat éves a Jewish Meeting Point – UPDATE
November 14-én hivatalosan is hatodik évébe lépett a gyermek, Magyarország legnagyobb Internetes zsidó közössége. Ezt a boldogságot az alapítvány barátai egy hajnalig tartó mulatozással ünnepelték meg a belvárosban.
Négyszáznál is többen jöttek el az est folyamán, magyarok mellett izraeliek, zsidók és nem zsidók, hívők és nem vallásosak, akikben ez a szó, a zsidóság közös értéket képvisel. Ez a közös érték építi a közösséget. Az est folyamán megjelenő vendégek többsége már így vagy úgy de találkozott, megismerkedett egymással más JMPointos rendezvényeken, melyek közül több egy-egy tag saját otthonában került megrendezésre. A résztvevők korosztálya rendkívül vegyes volt, ami nagyon színessé tette az estét. A tiniktől az idősekig kéz a kézben jártunk körtáncot összecsuklásig.
A JMPoint Alapítvány ötlete két remek ember fejéből pattant ki, és az elmúlt hat évben a srácokból meglett családapák lettek. Soha nem felejtették el azonban, hogy ők is ugyanolyan részei a nagy egységnek, mint az általuk létrehozott zsidó közösség. Családjaikat és baráti társaságaikat is bevonva építették gőzerővel ezt az apró szigetet a sok különböző zsidó nézőpont, érdek és szervezet között, megőrizve a függetlenséget és a közelséget is mindenkihez. Így alakulhatott ki az a különleges helyzet, hogy hazánkban a szokástól letérően ennyiféle nézettel, eltérő vallási meggyőződéssel élő emberek felhőtlenül tudtunk egymással szórakozni. Különlegesség volt egy új társkereső rendszer használata, amit a JMPoint ötletelői tettek lehetővé, hogy fényrudak színjelzéseivel tudathatták egymással a párkeresők, hogy nyitottak-e az ismerkedésre. Hatalmas örömmel láttuk, hogy a társkereső látogatók közül úgy repültek egymásra az emberek, akár a szentjánosbogarak.
Az elmúlt évek során minden akcióban önkéntesek segítették a célok megvalósítását, legyen az fizikai vagy szellemi erőfeszítés. Bizton állíthatom, hogy a szombat éjszaka tartott születésnapi buliban minden eddiginél nagyobb önkéntes sereg vett részt, közöttük sok régi barát és ugyanannyi új is. Mély meghajlással köszönjük meg nekik azt a hihetetlen erőfeszítést, amivel újra és újra bizonyítják kitartásukat, tehetségüket és elkötelezettségüket egy élhető, értéket képviselő zsidóság iránt. Nélkülük ez az egész non-profit világban gyökerező kezdeményezés egyszerűen képtelen volna működni. A barátaink vagytok, sőt, többek is.
Mindenkinek köszönjük a részvételt!
A JMPoint csapat
Legutóbbi hozzászólások