A világok háborújának művésze
Jeff Wayne 1978-ban dolgozta fel H. G. Wells Világok háborúja című regényét, és ezzel egy csapásra beírta magát a zene történelmének abszolút nagykönyvébe. A lemez megjelenése után 230 hétig volt a brit slágerlistán és a musical azóta jóval 13 millió eladott példánnyal büszkélkedhet világszerte.
Jeff Wayne ükapja még rabbi volt és a családja egyrészt Oroszországból, másrészt az Osztrák-Magyar Monarchiából származik. A nagyapja igazi lázadó volt, aki felrúgta a család ortodox hagyományait és teljesen ateista életet élt. Mindezek ellenére apjának és Jeffnek is Izraelben volt barmicvója. Édesanyja családja -tizenegyen voltak testvérek- az akkori Magyarországból származott és nagyon vallásos is maradt.
„A családunkban a péntek esték mindig egyformák voltak, és míg felnőttek a gyerekek, így is maradt. Miután a lányaim házasok, megpróbálunk a leggyakrabban összejönni. A fiaim még velünk élnek, úgyhogy a péntek esték megmaradtak. A feleségem, Geraldine pedig évekkel ez előtt áttért a zsidó hitre és azóta is mélyen hívő nő.”
A 66 éves zeneszerző queensi lakásra cserélte angliai életét, de tulajdonképpen a környezet hasonló maradt. Zsidó gyökerei a zenélésben is tradíciót jelentettek. Édesapja, Jerome M. Krauth büszkén reklámozta kettejüket a 70-es években, mint a „világ első zsidó apa-fiú musical duója”. Ő változtatta meg családnevét Wayne-re, amikor kezdett befutni zenészként, hogy jobban hangozzon a színpadon. Bár ez a tradíció csak részint ment tovább Jeff családjában, de valahol a szórakoztató iparban maradtak gyermekei is. Egyik fia, Zeb néha együtt zenél apjával, egyik lánya Jemma inkább írói vénát örökölt, amit újságíróként és regényekben él ki.
Munkája során soha nem foglalkozott kimondottan zsidó dolgokkal, viszont amihez hozzányúlt, örök sláger lett. Leghíresebb munkája, a Világok háborúja nemrég világ körüli turnéra indult egy elképesztően látványos show keretében.
Arieh
www.jewbox.hu
Legutóbbi hozzászólások