„Vígjáték álarcát viselő holokauszt-dráma”

Tegnap este ünnepélyes keretek között, A házasságközvetítő című film vetítésével vette kezdetét a XV. Izraeli Filmhét Budapesten. A Puskin moziban november elsejéig vetítenek izraeli alkotásokat, köztük október 29-én este fél kilenctől még egyszer A házasságközvetítőt is.
A film címszereplője Yankele Bride, az őt alakító Adir Millerrel beszélgettünk.

Először jár hazánkban?
Nem: első ízben a gyökerek miatt jöttem, mert édesanyám itt született. 1956-ig Budapesten éltek, aztán édesanyám Izraelbe költözött. Tíz évvel ezelőtt azért érkeztem, mert meg akarta nekem mutatni, hol élt ő és a nagymamám. Öt évvel ezelőtt egy műsorom forgatása miatt jöttem, most pedig az Izraeli Filmhét miatt.

A házasságközvetítő cím főszereplőjeként érkezett most hazánkba. Az 1968-ban játszódó alkotás címszereplőjét alakítja – a világnak ezen a felén házasságközvetítők már kevesen vannak. Izraelben is ez a helyzet?
Igen, a Facebook és az internet korában már nincsen szükség házasságközvetítőkre. Talán a kis, ortodox vallási csoportokban még igen.

Hogyan készült fel így a szerepre?
Színész vagyok, a feladatom a karaktert megta­nul­ni és magamat elképzelni az ő bőrében. Ez esetben bár a cím A há­zasságközvetítő, mégis inkább egy holokauszt-túlélő történetéről van szó. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, közös pontokat kerestem benne és magamban – elsőre egyetlenegyet sem találtam. Én komikus vagyok, szeretek nevetni, élvezem az életet, kedve­lem az embere­ket, ő pe­dig nem. Mindig nagyon ko­moly és cini­kus. Ké­sőbb azonban megértet­tem, hogy talán ő is olyan embernek született, mint én, csak olyasmi történt vele, ami velem nem. Ha hat­van évvel hamarabb születtem volna, talán én is olyan lettem volna, mint ő. A fele családomat megölték a holokauszt­ban. Nagymamám azt szokta mesélni, hogy néha vörös volt a Duna vize. Itt találtam hasonlóságot benne és magamban. Szenved attól a fájdalomtól, amit nem tud meg­gyógyítani.

A vígjátéki vagy a drámai vonulat erősebb a filmben?
A film fő mondanivalója az, hogy az élet megy tovább. Erről a magányos emberről senki sem tud semmit a filmben. Ő be­vándorolt Izraelbe, és megismer egy tizenöt éves fiút, aki már ott született. 1968-ban, amikor a film játszódik, Izrael lakosainak fele már az országban született, de felük nem. Az utóbbiak szinte sosem beszéltek a holokausztról, szégyellték azt.

Mindmáig gyakorta készítenek Izraelben holokauszt témájú filmet?
Nem annyira, de nem tudom ennek az okát, ami lehet jóval egyszerűbb is annál, mint amire gondolnánk. A holokausztot történelmi filmekben lehet feldolgozni, azok pedig a díszletek miatt – mert nagyon oda kell figyelni arra, hogy semmi modern dolog ne tűnjön fel – drágábbak.Forrás: metropol.hu – Krezinger Szonja