Elhunyt Seregi László

Elhunyt Seregi László Kossuth-díjas koreográfus

Életének 83. évében május 11-én elhunyt Seregi László, a hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művésze, alkotója, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze.

A Kossuth-díjas művészt a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Seregi László Budapesten született 1929. december 12-én. Tizenöt és fél éves korában jelentkezett az Iparművészeti Főiskola grafikai szakára. Nem fejezte be tanulmányait, a fogaskerékgyár raktárosa lett, majd 1949-ben táncosnak szerződött a Néphadsereg Művészegyütteséhez.

Az együttesben Szabó Ivántól néptáncot, Nádasi Marcellától klasszikus balettet tanult. Koreográfusi tehetsége hamar megmutatkozott: 1952-ben a Kalotaszegi táncok, majd 1953-ban a Reggel a táborban című művét alkotta meg. 1957-ben szerződtette az Operaház, ahol balett-táncosként kezdte, majd balettmesterként és koreográfusként tevékenykedett. Eleinte balettbetéteket készített operákba. A legsikeresebbek: Faust (1966), Tannhäuser (1967). 1968 az áttörés éve volt: hatalmas sikerrel mutatták be háromfelvonásos nagybalettjét, a Spartacust. 1970-ben megkoreografálta és A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. Ezután újabb sikeres, egész estés balettek következtek: Sylvia (1972), A cédrus (1975). 1978-ban egyfelvonásos balettjét, a Változatok egy gyermekdalra című művét mutatták be. 1977-től 1984-ig az Operaház balettigazgatója volt, majd 1985-től újból jelentős nagybaletteket alkotott. Ekkor született Shakespeare-trilógiájának első darabja, a Rómeó és Júlia, majd 1989-ben a Szentivánéji álom, 1994-ben A makrancos Kata.

Koreográfiáival a Magyar Nemzeti Balett az elmúlt évtizedekben számos kiemelkedő sikert aratott külföldön is. Műveit a világ jelentős balettszínpadain (többek közt Moszkva, Róma, Prága, Bordeaux, Edinburgh, Köln, Leningrád, Kijev, Berlin, Monte Carlo, Bécs, Salzburg, Párizs, Torino, London, Zürich és Sidney színházaiban) bemutatták és műsoron tartják.

Seregi László díjai:

 Erkel Ferenc-díj (1969), Érdemes művész (1972), SZOT-díj (1975), Osztrák Nagyérdemrend (1976), Kiváló művész (1978), Kossuth-díj (1980), Magyar Népköztársaság Babérkoszorúkkal ékesített Zászlórendje (1989), A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003), A Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíja (2003), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2004), Hazám-díj (2005), Prima Primissima díj (2005).

Főbb művei több műfajból:

 Néptánc-koreográfiák: Kalotaszegi táncok, Reggel a táborban, táncok a Székely fonóban; táncbetétek operákban és zenés színpadi művekben: Koldusdiák, Tell Vilmos, Elektronikus Szerelem, Faust, Tannhäuser, Macskák, Crasy for you, Hello Dolly, Az operaház fantomja.

Egyfelvonásos balettjei: A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin, Air, Városban, Szerenád, Kamarazene No. 1., Változatok egy gyermekdalra; nagybalettek: Spartacus, Sylvia, A cédrus, Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, A makrancos Kata.

A Magyar Állami Operaház június 21., 22., 23., 24-ei Rómeó és Júlia előadásait Seregi László emlékének ajánlja.

A Magyar Nemzeti Balett volt balettigazgatója, karizmatikus alkotója emlékére az Operaház új évadában Seregi-Shakespeare hónapot tart: 2013 áprilisában mindhárom nagysikerű művét sorozatban játssza majd a dalszínház balettegyüttese.

You may also like...