XII. Zsidó Nyári Fesztivál
Idén újra lesz, immáron a 12. alkalommal kerül megrendezésre augusztus 30-tól szeptember 7-ig tart a Zsidó Nyári Fesztivál.
Szeptember 7-én a Dohány utcai zsinagógában koncertezik a világhírű Izraeli Filharmonikus Zenekar, az est karmestere Riccardo Muti, – aki többek között 15 évig volt a milánói Scala zeneigazgatója. Igazi különlegesség lesz Timna Brauer és az Elias Meiri Ensemble Dalok Jeruzsálemből című koncertje szeptember 2-án.
A Dohány utcai zsinagóga nyitó koncertjén, augusztus 30-án Szefárd varázs címmel hallhatják Palya Bea estjét.
Az eseményen több kiemelkedő alkotó műveit élvezhetjük igen széles palettán. Olyan világhírű festők lesznek vendégek, mint az argentin-izraeli Hanna Fluk, aki karrierje elején neves művészek és festők műveit reprodukálta, de 2000 óta saját alkotásokkal áll a nagyközönség elé, amelyeken a „jeruzsálemi élményt” veti vászonra. Szimbolikus művei a Szentföld spirituális dinamikáját próbálják újrateremteni Ebben az esetben nem a művész választ tárgyat magának, hanem a tárgy választja művészt.
Palya Bea Dés Andrással és Bolya Mátyással lép színpadra egy csodálatos szefárd esttel: „Évek óta kedvenc lemezeim Ruth Yaakov szefárd albumai, a Shaatnez, és a Ziara. Ruth Yaakov sok dalát Berta (Bienvenida) Aguadotól, egy Törökországban élő, majd Izraelbe költöző kiváló énekes asszonytól tanulta, aki ennek a dalkincsnek és a török énekstílusnak nagyon jó ismerője.” – Palya Bea
A Balkán dallamait a Nikola Parov Quartett -amelynek vezetője, a bolgár származású zenész, aki a világhírű Riverdance formáció hangszeres szólistájaként vált ismertté, minden alkalommal sikeres kísérletet tesz arra, hogy újabb és újabb formában dolgozza egybe a különböző népek zenéit. – és Illényi Katica hozzák el. Katicát talán már nem kell bemutatni, köszönhetően az előadásaiból áradó szépségnek és bájnak.
Hazalátogat és egy csodálatos koncerttel kápráztat majd el minket Korcsolán Orsolya, akinek a 2008-ban MOSAIC című, klasszikus zsidó hegedűdarabokat tartalmazó felvétele Magyarországon először a Zsidó Nyári Fesztiválon hangzik fel, a város talán legpatinásabb, legigézőbb múltra visszatekintő zsinagógájában a Rumbach Sebestyén utcában.
A Tolerancia koncerten fellép a három Király (Linda, Benjamin és Viktor), de lesz Ezter is a Gödörben, illetve egy különleges ismerkedős est.
Természetesen a fesztivál még számtalan kulturális és szépművészeti programmal várja a látogatókat, az ország számos nagyvárosában is! Mindezekről bővebben az esemény honlapján, a www.zsidonyarifesztival.hu címen érdeklődhetnek.
Legutóbbi hozzászólások