Úgy mondják, hogy A varázsfuvola Sarastrója azonos Zarathusztrával, a perzsa zoroasztrizmus profétájával. Követői az ókori világ legjelentősebb vallásának hívei voltak; egy nagyobb csoportja az iszlám térhódításakor a mai Irán területéről Indiába vándorolt.
2011-ben végre nem csak a drogbotrányai miatt lesz aktuális Amy Winehouse, hanem zenei teljesítményt is fel fog tudni nekünk mutatni, ugyanis ő lesz az idei Sziget egyik headlinere.
…Egyre többen ismerik az országban az On The Spot alkotóműhely két bátor, sőt, néha vakmerő digitális riporterének munkáját. Cseke Eszter és S. Takács András (2010-ben az Év Médiaszemélyiségei) kalandos körülmények között, a világ neuralgikus...
Glendale, Kalifornia – Ugyanott helyezték nyugovóra a filmcsillagot, ahol barátja, Michael Jackson van eltemetve. A temetésen rabbi is részt vett: Liz Taylor 27 évesen betért a zsidóságba.
Harry Houdini, a világhírű illuzionista szerepel ma a Google nyitólapján. Houdini 1874. március 24-én, 137 évvel ezelőtt született Budapesten, de még csecsemőkorában áttelepültek a tengeren túlra.
Mága Zoltán hegedűművész és barátainak népes tábora jó hangulatú, kissé provokatív koncertet tartott vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában. A műsorrendben a Jiddise máme vagy a Schindler listájának főcímzenéje mellett felcsendült a Szép vagy,...
Izraeli fiatalember, kínai énekes, székelyföldi, felvidéki nótafa, perui zenés, ukrán hölgy koreai tánccal, bolgár kutyaidomár – akárcsak a Való Világ 4-re, a Csillag Születikre is több ezren jelentkeztek. A Bors magazin szerint rengeteg külföldi...
Elhunyt Michael Gough brit színész, akinek legismertebb alakítása Batman inasának szerepe volt a szuperhősről készült kilencvenes évekbeli filmekben. Kilencvennégy éves volt.
Legutóbbi hozzászólások