Május 1-én 19 órától látható „A zene az kell” magazinműsorunk nyolcadik része a Duna Televízióban. Feke Pál műsorvezető a Vígszínházba látogat el, hogy az Eszenyi Enikő által rendezett Hegedűs a háztetőn című legendás musicalt...
Megismerni és újra feleleveníteni az emlékeket. Ezen célok jegyében állítottuk össze a”Városnéző majális” című programsorozatunkat, barangolásaink során ellátogatunk zsinagógákba, megtekintünk emlékhelyeket, felfedezünk zsidó építészek által tervezett házakat, s felelevenítünk régi történeteket. Városnéző sétáinkra minden...
Két sikeres New York-i évad után a New York-i Zsidó Színház (The Jewish Theater of New York) Európa utolsó zsidója című színdarabja megkezdi második évadját a nagyhírű varsói Na Woli politikai színházban is Lengyelországban....
Robert Capa kiállítást rendeznek a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben, melynek anyaga szűkebb metszete a 2009-es Ludwig Múzeumban bemutatott anyagnak. A tárlat az életműből kiemelt legjobb témákon keresztül mutatja be Capa haditudósítói karrierjének meghatározó állomásait.
Korunk minden bizonnyal leginkább popcsillag-képesebb előadója, Lady Gaga novemberben Budapesten lép fel, mert olyan sikeres a turnéja, hogy még hozzánk is elhozza.
Legutóbbi hozzászólások