Salamon idejéből származó erődítményt találtak

Jeruzsálemben nemrég olyan erődmaradványokat tártak fel, amelyek Salamon király idejéből származnak és alátámasztják a Bibliában foglaltakat – állítják izraeli régészek.

Amennyiben a megtalált falak kormeghatározása helyes, a felfedezés bizonyítja, hogy Jeruzsálem egy erős központi hatalom fővárosa volt, olyan hatalomé, amely elegendő anyagi és emberi forrással rendelkezett egy masszív erődítmény megépítéséhez az időszámításunk előtti X. században. Ez megfelel a Biblia leírásának, amely szerint Dávid és Salamon uralkodott ebben a korszakban, és a királyi székhely Jeruzsálem volt. Míg sok archeológus, köztük Eilat Mazar ásatásvezető régész a történelemnek ezt az olvasatát támogatják, mások arra hajlanak, hogy Dávid királysága inkább a mítoszok világában létezett, és ebben a korban nem volt a zsidóknak erős kormányuk.

Eilat Mazar az ásatás helyszínén nyilatkozva az újságíróknak azt hangsúlyozta, hogy az erődítmény a legjelentősebb lelet az első templom időszakából. „Azt jelenti, hogy abban az időben, a Krisztus előtti X. században Jeruzsálemben olyan kormányzat volt, amely ekkora vállalkozás kivitelezésére volt képes” – hangsúlyozta. Az erődítmény korából és helyéből kiindulva, Mazar feltételezi, hogy Salamon, Dávid fia építtette, és a létesítményről említést tesz a Királyok Könyve.




Az erődítmény – beleértve a monumentális kaput és az ősi fal 70 méteres szakaszát a jeruzsálemi óváros jelenlegi falain kívül – a Templomhegy közvetlen közelében helyezkedik el. Az Ótestamentum szerint Salamon király építtette az első templomot, amelyet a babiloniak romboltak le. Később a szentélyt újjáépítették, majd Heródes 2000 évvel ezelőtt rendbe hozatta. A második templomot a rómaiak rombolták le időszámításunk szerint 70-ben.

A régészek már az 1860-as években, majd az 1980-as években is végeztek feltárásokat az erődítményen, ám Eilat Mazar szerint a mostani az első komplex ásatás. Most először sikerült az építmény koráról tanúskodó bizonyítékokat találni: nagy számban kerültek elő cserépedények, amelyek segítenek a régészeknek a leletek korának meghatározásában.

Aren Maeir, a Bar Ilan Egyetem régészprofesszora szerint az időszámításunk előtti X. századi Jeruzsálem maradványai kerültek elő, ám az erős központosított hatalom alátámasztására szolgáló bizonyítékok meglehetősen gyenge lábakon állnak. Míg egyes kutatók meg vannak győződve a Dávid és Salamon uralkodásáról szóló bibliai „tudósítások” hitelességéről, mások teljességgel elvetik ezeket a feltevéseket, Aren Maeir szerint az igazságot valahol középúton kell keresni. „A történelmi igazság magva felfedezhető Dávid királyságáról szóló történetben” – véli.

You may also like...