Szürrealizmus a zsinagógában

Bár nem tudom pontosan, Rutkai Bori rajongói általánosságban kikből állnak, gyanítom, hogy Zsidó Nyári Fesztivál keretében megrendezett koncert közönségének összetétele nem tükrözte hűen a valóságot. A még félig romos állapotban is lenyűgöző zsinagóga jólöltözött, üldögélő középkorú házaspárokkal telt meg, fiatalabbakat csak elvétve lehetett látni. Néhány külföldi is betévedt, számukra viszont az előadás valószínűleg kevesebbet nyújthatott, hiszen a Specko Jednoban nagyon hangsúlyos szerepet kapnak a szürreális, gyakran csak a szavak hangzása által összekapcsolt szövegek, melyek visszatérő elemeiből kész magánmitológia bontakozik ki. Emellett a latin és orosz dallamok közt nemegyszer a magyar népdalok jellemzői (ismerősnek tűnő dallamok modern szövegekkel vagy fordítva) bukkannak fel – a szokatlan kontextusban szintén csak a hazai közönség tudja megfelelően értelmezni a tréfás kikacsintásokat. Bár a mögöttünk ülő lelkes magyar kísérő megpróbálta lefordítani és megmagyarázni a hallottakat, ezzel inkább csak ártott, mint használt.

Eközben kisbabák sírtak a színfalak mögött, nem működött a mikrofon, Bori azonban nem jött zavarba semmitől. A különleges akusztikai viszonyokhoz alkalmazkodva inkább hagyta, hogy csengjen-bongjon a visszhang, a fontos szövegeket pedig gyakran zenei kíséret nélkül énekelte, kántálta, szavalta el. Mindezt ihletett és nagyon egyedi mozdulatok kíséretében. A hely szelleméhez igazodva főleg lassabb, ellazító hatású számokat hallhattunk, de a szürreális, néha dadaistának tűnő szóképek miatt a közönség agya állandóan működésben kellett, hogy legyen. A koncertet az emblematikus Lakótelep performansza foglalta keretbe, természetesen a szokásos tánc- vagy tornamozdulatokkal együtt.

Rutkai Bori legfőbb jellemzője, hogy furcsa, de a szó legjobb értelmében. Egyszerre titokzatos, kiszámíthatatlan és nagyon közvetlen, esendő, gyermeki. Egyszóval imádnivaló. Megénekelteti a közönséget, de közli, hogy ha ő lenne a közönség, ezt biztos utálná – mindezt hihetetlenül bájosan. Utánozhatatlanok az összekötőszövegei, amikkel a számokat konferálja fel: például azt ajánlja, hogy a refrén közben a színpadon látványosan vágytól szenvedő fiúzenekarokra gondoljunk. Ő olyan valaki, akinek minden jól áll. A zsinagóga is. Sikerült teljesen betöltenie a teret, szerves részévé válnia. Bori nagyon emlékezetes hangulatot varázsolt, amihez a személyisége mellett természetesen a zene is hozzájárult – a Specko Jedno igazi koncertélményt nyújtott, ami azért nem mindennapos dolog.

Forrás: campusonline.hu, Gyöngyösi Lilla