„Nincs más igazi otthonom, mint a színpad”

Gidon Kremer hegedűművész Rigában született, a Szovjetuniót 1980-ban hagyta el. Saját bevallása szerint talán éppen a David Ojsztrahhal közös budapesti koncertjével indult sokfelé ágazó nemzetközi karrierje. Lapzártánk után, május 8-án játssza a Művészetek Palotájában, a Concerto Budapesttel és Keller András vezényletével Szofija Gubajdulina Impromptujét, Alfred Schnittke IV. hegedűversenyét.

Magyar Narancs: Melyek voltak az emlékezetes, fontos változások az életében?

Gidon Kremer: Nem mondhatom, hogy az életem unalmas lett volna, vagy hiányozna belőle az események, izgalmas találkozások éltető fűszere. Úgy érzem, mintha már öt életet leéltem volna. Valahányszor megváltoztattam az életem helyszínét, sok fontos dolgot vittem magammal művészileg, emberileg. Tizenöt évet éltem Moszkvában, évtizedekig volt lakásom Párizsban, közben éltem New Yorkban, Zürichben, Vilniusban – s eközben alapvetően úgy érzem, hogy nincs más igazi otthonom, mint a színpad. Ami nem kényelmes otthon, mert ott nem lehet megpihenni – az ember folytonosan az idő meg a „lakótársak” nyomása alatt él. Mégis ez a legotthonosabb hely, hiszen több időt töltöttem ott, mint bármilyen városban. Persze a nyilvánvaló, alapvető változás az volt, amikor 1980-ban elhagytam a Szovjetuniót. Nem disszidáltam, csak elhatároztam, hogy többet nem élek a keleti blokkban. De magammal vittem az egész múltamat, megtartottam a régi barátokat, a művészi kapcsolatokat.

MN: Belülről változott? A természetes fejlődésen túl változott-e valamikor a technikája, az interpretációs stílusa, a művészi attitűdje?

GK: Érdekes kérdés, még sosem tették fel, ezért jó rá válaszolni. Önmagam kutatása sosem változott. És sosem éreztem, hogy egy hely, egy partner, egy karmester, egy környezet egészen megváltoztatott volna. Egy nagyon fontos momentumot megemlítenék azonban – azt, amikor tanárom, David Ojsztrah azt mondta: „Most már nem a növendékem vagy, hanem ifjú kollégám. Maradj hű önmagadhoz, keresd a saját utadat!” Ez életre szóló útravaló volt számomra: hogy keressem magamat, kövessem az érdeklődésemet.

A cikk folytatódik a Magyar Narancs oldalán.