Gioacchino Rossini: MÓZES – koncertszerű előadás

A bibliai tíz csapást idézi meg Rossini lenyűgöző Mózese. Sötétség borul Egyiptom földjére, a Fáraó és népe rettegve fordul a Prófétához, hogy ő hárítsa el fejükről az Örökkévaló haragját.

Így kezdődik a nagy olasz komponista művének első, 1818-ban keletkezett, nápolyi változata. A zárókép pedig az operairodalom egyik remeke: Mózes és a zsidó nép imája, a Vörös Tenger kettéválása, majd a szörnyű vihar, amely a hullámsírba temeti az üldöző egyiptomiakat. A lecsendesült tenger békéjét festi a zenekari epilógus, a hazatalálás lírai hangjaival zárul a rendkívüli mű.
Ez a három felvonásos nápolyi változat a Zsidó Nyári Fesztiválon hangzik föl Magyarországon először, a csodálatos Dohány utcai zsinagógában, ismert hazai és két izraeli  vendégénekes közreműködésével.
A grandiózus mű nagyzenekart, nagy létszámú vegyeskart mozgat, előadásához nyolc elsőrendű szólistára van szükség. Stílusa a „bel canto” dallamos és egyben virtuóz világa, betanulása és betanítása nagy kihívás mind az énekművészek, mind a karmester számára. 
 
2013. szeptember 1. 19:00
Dohány utcai zsinagóga
Jegyárak: 8 900 Ft; 5 500 Ft
Opera három felvonásban
Előadja: Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus, Vezényel: Pál Tamás
Szereposztás:
Mózes:  Rácz István
Fáraó: Bretz Gábor
Osiride: Horváth István
Amaltea: Ira Bertman
Elcía: Fodor Beatrix
Aronne: Balczó Péter
Mambre: Yotam Cohen
Amenofi: Kálnay Zsófia
 
 

You may also like...