Nigun és Mizrahim koncertek a Lánchídon

A nyár legmelegebb hétvégéin a Budapest egyik jelképének számító Lánchídon ismét a gyalogosoké, bámészkodóké, szórakozni vágyóké, vásárosoké és leginkább a művészeké lesz a főszerep. Az izgalmasan sokszínű, arab, török, különböző európai és persze zsidó zenék sokszínű stíluskavalkádját most Te is átélheted! Nyár a lánchídon!

Minden hétvégén már 11 órától meglepetéssel, programmal várjuk a gyerekeket és felnőtteket: lesznek tűzzsonglőrök, ördögbotosok, trillások, zenészek, táncosok, utcai mutatványosok.
A megpihenni vágyók a vendéglátó pavilonoknál hűsített italokkal, gasztronómiai ínyencségekkel, kürtöskaláccsal, töki pompossal és fagylalttal csillapíthatják szomjukat és étvágyukat. Pestről Budára, vagy éppen Budáról Pestre átsétálva magyar kézművesek és népi iparművészek portékáiból válogathatnak, vásárolhatnak az érdeklődők.
Lehet modern kétkerekűt bérelve messzebbre elkalandozni, majd visszatérve a vásári forgatagban elvegyülni, pihenni, koncertet hallgatni: egyszerűen csak a város szívében szabadban lenni.

Hely: Lánchíd Budai hídfő

Nigun
Július 20, vasárnap, vasárnap, 19.00

Ha a magyarországi klezmer-jazzt képviselő zenekarokat keresünk, az első és talán legkitűnőbb név, mellyel találkozunk, a Nigun. “Klezz Jazz – ‘Impressív klezmerrel átitatott jazz a magyar zenekartól kiváló minőségben.
A zenekar neve azt jelenti: dal szavak nélkül, a szó jiddisből származik. A Nigun-t Párniczky András alapította 2001-ben. A kelet-európai zsidóság tradícióinak felelevenítése amerikai dzsessz- körökben jelentős hagyományokkal bír: elegendő John Zornra és kiadója, a Tzadik köré csoportosuló muzsikusokra gondolni. Európában egyedül a Nigun követi ezt az irány- vonalat, amelynek eredői az elmélyült spiritualitásban és a mai jazzben egyaránt megtalálhatóak.
Hagyomány és modernitás, kötött formák és improvizációk, nyugalom és feszültség: a Nigun zenéjét, az egymást kiegészítő ellentétpárok jellemzik, miközben a haszid és magyar kultúrkincs az autentikus környezetben közös új minőségre talál.

www.nigun.hu

Mizrahim
Július 20, vasárnap Budai hídfő, 16.00

A zenekar tagjai: Ősz Aletta – hegedű, Balázs Gergely – brácsa, Komesz Zsolt – cselló, Gyulai Csaba – gadulka, ütőhangszerek, Nemes Janó – fuvola, kavala, szaxofon, melodika, zeneszerzés

A Mizrahim szóalkotás a héber Mizrah – „kelet” kifejezésből származik, a Mizrahim szó nyers fordításban: „keletek”. Kifejezi, hogy a zenekar műveiben nem csak keleti motívumok dominálnak, hanem a hangzás, a produkció hangulata sajátosan kelet-európai hangulatú.
A hangszerelés alapját a vonósok adják. Ehhez csatlakozik a tenor szaxofon, a fuvola, a melodika és a kavala, illetve a gadulka és az ütőhangszerek.
A műfaja filmzene. A film főszereplői mi vagyunk, kameráinkon keresztül figyeljük saját életünket. Így lépünk elő alkotóvá és Oscar-esélyessé.
A zenekar tagjai a zenei stíluspaletta különböző pontjairól érkeztek. Nemes Janó zeneileg nehezen besorolható kompozíciói így szólalnak meg egységes hangzásban.

Hallgass bele a zenéjükbe!

Budapest Klezmer Band
június 21, szombat

A Budapest Klezmer Band 1990-ben alakult. Az együttes Jávori Ferenc „Fegya” vezetésével a klezmer zene egyik kiemelkedő képviselője itthon és külföldön egyaránt.
Az együttes zenei átiratokat játszik, melyeket a munkácsi születésű Jávori Ferenc szerez, ill. hangszerel. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.
Zenéjükben a tradicionális zsidó zene több irányzattal is keveredik: ezekre példa a Yiddishe Blues, a Yiddishe Tango, vagy a Terkish Dance című számok.
Az önálló dalokból álló repertoáron kívül számos produkció is fűződik az együtteshez mint a Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn”, a Győri Balettel közös „Purim, avagy a sorsvetés”, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös „Klezmer Szvit” mely később a Győri balettel kiegészülve „Klezmer Táncszvit”-ként került színpadra, az önálló „Spiel, Klezmer spiel!” , valamint a Budapesti operettszínház Mennyasszonytánc klezmer-musicalje.
Az együttes számos hazai, európai és amerikai turnét tudhat maga mögött, ahol mindig nagy sikert aratott és arat most is.

További információkért kattints ide!

You may also like...