Filmzenegyárosok 1. – Jerry Goldsmith
Majmok bolygója, Pillangó, Ómen, Alien, az eredeti Star Trek sorozat, Rambo és Szörnyecskék. Még sorolhatnánk olyan filmeket, melyeken generációk nőttek fel, az Elemi ösztöntől a Dennis, a komiszon keresztül a 13. harcosig. Mi a közös ezekben a művekben? Jerry Goldsmith!
Jerry 1929-ben született Los Angelesben. Rózsa Miklós munkássága meghatározó volt a zenével való kapcsolatában, főleg a filmzenék terén. Tanárként helyezkedett el, és filmzene írásra a hatvanasokban vetemedett először, és milyen jól tette! Előtte az Alkonyzóna score-ján dolgozott, mikor találkozott Alfred Newmannel, aki azonnal leszerződtette a Universalhoz, ahonnan az első sikerei után átcsábították a 20th Century Foxhoz. Jerry együtt alkotott feleségével, Heatherrel, aki ugyancsak dalszerző volt, de gyermekeit is sokszor hallhattuk vokálozni különféle filmekben. Csak úgy dúskált a jobbnál jobb megbízásokban, és sorra sikerre vitte őket. Olyan örök alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Medicine man vagy a Szigorúan bizalmas. Rendkívül sokszínű, de erős zenei stílusa az egyik legmegfoghatatlanabb a filmzenék között. Jerry Goldsmith 2004. július 4-én halt meg Beverly Hillsben.
Jerry Goldsmith – Greatest Hits
Alien
A 13. harcos
Star Trek
Rambo
Total recall, az Emlékmás
Masada
Legutóbbi hozzászólások