Yom haatzmaut 61 – Boldog szülinapot Izrael
Idén ünnepli 61-ik fennállását Erec Israel, és ennek örömére újra összegyűlünk és ezúttal a Maccabi Sportnappal együtt ünnepelünk egy napon át. Lesz is mit, hiszen alig két hétel ez előtt volt Tel Aviv 100 éves. Ehhez kapcsolódik a Pixrael ez évi pályázata is, de hoy senki ne maradjon ki a jóból, lesz tehetségkutató énekverseny, korhatárok nélkül! Erre már lehet jelentkezni, például itt.
IZRAEL FÜGGETLENSÉGI NAPJA ÉS MACCABI SPORTNAP 2009
MÁJUS 10., VASÁRNAP – ÜNNEPELJ, JÁTSSZ, SPORTOLJ VELÜNK!
Idén együtt rendezzük meg Izrael függetlenségi napját és a Maccabi Sportnapot. Számos felnőtt és ifjúsági zsidó szervezet közreműködésével egész napos program vár mindenkire. Lehet sportolni, izraeli kávézóban zenét hallgatni, vetélkedőkön részt venni, a legtehetségesebb énekeseknek drukkolni, és végül egy igazi izraeli kerti partiban jókat enni és mulatni.
Egész nap folyamán lesznek izraeli ételek-italok, zenék, bazárok.
KAPUNYITÁS: 12 óra
Helyszín: Budapest, XI. Mérnök utca 35., ELTE sporttelep
PROGRAMOK:
12 óra: PIXRAEL – A 100 ÉVES TEL-AVIV KÉPEKBEN – fotókiállítás & közönségszavazás
14 óra: Bét Orim BAZÁR – Sportszerek, játékok és gyerekkönyvek csereberéje
15 óra: Előadások, workshopok – téma: 100 éves Tel-Aviv, Izrael megálmodója: Herzl Tivadar
Vetélkedő gyerekeknek és fiataloknak
16 óra: Kvízjáték (post-taglitosoknak is)
Izraeli ösztöndíjakról információk
18 óra: TEHETSÉGKUTATÓ ÉNEKVERSENY – DÖNTŐ
19 óra: GARDEN PARTY & UTCABÁL
SPORTVERSENYEK:
12 óra: Kispályás foci: 5 játékos + 1 kapus van a pályán. Korhatár nincs. Kézilabdapálya (füves), kézilabdakapu. Csoportmeccsek, majd utána kieséses rendszer.Nevezési díj 8.000 Ft/csapat. Nevezés csak előzetesen: e-mail: info@maccabi.hu; telefon: 06-30-633-6239
12 óra: Asztalitenisz: férfi, női, egyes, páros. Korcsoportok: nevezőktől függően.
Nevezési díj: 1.000 Ft/fő.
12:30 óra: Csillagsakk POLGÁR LÁSZLÓVAL: Korcsoportok: nevezőktől függően.
Nevezési díj: 500 Ft/fő. Nevezés a helyszínen.
13 óra: Tenisz: férfi, női, egyes, páros. Korcsoportok: nevezőktől függően. Lebonyolítás: kieséses rendszer, vigaszággal (mindenki legalább két mérkőzést játszhat). Selejtezők 9 nyert játékig (9-9 esetén tie-break), döntők 2 nyert szettig (minden szettben ha szükséges tie-break)
Nevezési díj: 2.000 Ft/fő/versenyszám. Nevezési határidő: 12:30 óráig.
14 óra: Streetball: 3 játékos + 1 csere. Külön férfi és női csapatok, illetve vegyes csapatok is, ahol minimum 1 nőnek mindig a pályán kell lennie. Korosztály: három korcsoport: 18 év alatt, 18-35 év között és 35 év fölött. Szabályok: a streetball hivatalos szabályai szerint. Nevezési díj: 4.000 Ft/csapat. Nevezés előzetesen vagy a helyszínen 13:30 óráig. Sorsolás a helyszínen.
15 óra: Strandröplabda: férfi, női, vegyes. Korcsoportok: nevezőktől függően.
Nevezési díj: 1.000 Ft/fő.
EGYÉB PROGRAMOK:
óriáscsúszda
mászófal
gumiasztal
minigolf (külön térítés ellenében)
izraeli ételek-italok
könyvvásár
zsidó ajándéktárgyak
zsidó szervezetek bemutatkozása
tornabemutatók
mazsorett bemutató
Telefon: 06-1-374-3060 és 06-30-633-6239
e-mail: infobp@jafi.org és info@maccabi.hu
Legutóbbi hozzászólások