A Vörös-tenger kettéválasztása

Ezzel a címmel nyílik Mátrai Erik kiállítása a Rumbach utcai zsinagógában a Bálint Ház szervezésében.
Mátrai Erik néhány éve szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, a szakmai és nem szakmai közéletben azonban videó művészként tartjuk számon. Munkáinak jellemzője a keresetlen egyszerűség és a meditatív jelleg. A fiatal művész rendszeresen választ vallásos témát: míg a Baraccasi Mise és a Keresztút című alkotások a keresztény vallás felé fordultak, addig A vörös-tenger kettéválasztása ószövetségi történetet dolgoz fel. A zsidók Egyiptomból való kivonulására – amelynek utolsó fázisa volt a tengeren száraz lábbal való átkelés – Pészach ünnepekor emlékezünk.
Mátrai Erik ószövetségi történetet feldolgozó videóinstallációja a Műcsarnok és a szombathelyi Irokéz Galéria után a Rumbach utcai zsinagógában kerül bemutatásra, amely különleges közege lesz a műnek. Nem csak azért, mert a gyönyörű, romantikus stílusban épült belső tér, és a high-tech alkotás a zubogó víz képével és hangjával különleges harmóniába kerül majd. Hanem azért is, mert ennek révén úgy egyesül régi és új forma és tartalom, hogy az a mai, virtuális médiumokhoz szokott szemeknek is érdekes és valódi élmény tud nyújtani.

A kiállítás a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ támogatásával jött létre.

Megtekinthető: május 31-ig,
hétfő-vasárnap 19.00-23.00, szombat 21.30-24.00, pénteken zárva
Helyszín: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 11-13.
Belépőjegy: 500 Ft

Hely: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 11-13.

You may also like...