Di Naye Kapelye ad koncertet a Művészetek Palotájában

A kelet-európai zsidó zenei hagyományokat eleveníti fel a Di Naye Kapelye. A régi idők jiddis dalait úgy mutatják be, ahogy azt idős zsidó és cigány muzsikusoktól hallották, tanulták. A zenekart a műfaj legjobbjai között tartják számon Európában, október 1-én pedig koncertet adnak Művészetek Palotájában.
A Di Naye Kapelye – vagyis „Az új zenekar” – 1994-ben alakult Budapesten, Bob Cohen vezetésével. Cohen 1956-ban, New York-ban született. Édesanyja magyar, édesapja moldvai származású. Már gyermekként is több alkalommal járt Magyarországon. Különösen kedvelte a Sebő Együttest és a táncházakat. Fiatalon többféle stílusú zenét is játszott szülőhazájában, valamint egy ideig rádiózott és etnográfusként is dolgozott. A ’80-as évek végén látogatott ismét Magyarországra, s a térség zsidó zenei repertoárját – dalait, táncait, hangszereit – kezdte kutatni. Erdélybe is szívesen járt gyűjteni. Egy táncházban ismerkedett meg Jávori Ferenc-cel, akivel közösen alapították meg a Budapest Klezmer Band-et, de Cohen nem érezte jól magát a zenekarban, ezért hamarosan elhagyta azt.
A új zenekar repertoárja egyaránt tartalmaz magyar, román, moldvai jiddis dalokat és tradicionális haszid zenét, s koncertjeiken a tánc, az ünneplés, az emlékezés is megjelenik a dalokon keresztül. Arra, hogy mennyire élő lehet ma is a tradicionális zene, bizonyíték, hogy a Di Naye Kapelye egyaránt nagy sikerrel játszik alternatív klubokban, zsidó esküvőkön és más zsidó ünnepeken.

DI NAYE KAPELYE – „TRAKTORIST”
Október 1., csütörtök 19.30    
Fesztivál Színház

Bob Cohen – hegedű, ének, koboz, dob, tölcséres hegedű, csimpolya (moldáviai duda); Yankl Falk – ének, klarinét; Fekete (Puma) Antal – kontra, dob; Kozma (Kosztya) Gyula – nagybőgő; Pribojszki Ferenc – cimbalom, kaval, dob

Vendég: Barta János – klarinét

Közreműködik:
Técsői Banda:
Joszif Jurijevics Csernyavec „Jóska” – gombos harmonika; Jurij Alexandrovics Csernyavec „Gyuri” – dob, plonka, doromb, ének; Ivan Mikolajovics Popovics „János” – hegedű

A hagyományos máramarosi ruszin zenét játszó Técsői Banda a Tisza felső szakaszán fekvő hajdani koronaváros, Técső és környékének legismertebb zenekara. Familiáris zenekar, eredetileg a Csernyavec család tagjaiból állt, ma már hegedűsük és cimbalmosuk Taracközről való. A vidék zenei hagyományait elődeiktől tanulták úgy, hogy már gyermekfejjel ott játszottak a mulatságokban apjuk mellett. Rendkívül változatos repertoárjukban szerepelnek környékbeli román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamok is. Először Kiss Ferenc készített velük felvételt a 70-es évek elején. Akkor még apjuk, a legendás Jura Csernyavec „Mányo” hegedült, akinek sziporkázó játékát egyedül egy 1982-es kazetta felvétel őrizte meg. Játszanak temetéseken, lakodalmakon és a ruszin lakosság egyéb jeles ünnepein. Magyarországon egyre nagyobb az érdeklődés irántuk. Az elmúlt néhány évben végigmuzsikálták a legjelentősebb fesztiválokat és szinte minden alternatív „romkocsmát” a fővárosban, mindenhol óriási sikert aratva. Nem csoda, hiszen koncertjeiken – újabban táncházaikban is – egy eltűntnek vélt világ (az „Elfelejtett ősök árnyai” és a „Fekete tollú fehér madár” hajdani kultuszfilmek) csodálatos hangulatát idézik meg rendszeresen, fiatalokat megszégyenítő elevenséggel. Játszottak már együtt David Yengibarian-nal, Bob Cohennel és közreműködtek a világhírű Di Naye Kapelye legutolsó lemezén is. 2006-ban megkapták a Magyar Művészetért Alapítvány Bartók Béla emlékdíját, a Bornépek dalai népzenei versenyen pedig első alkalommal a harmadik díjat, másodjára a Táncház Egyesület különdíját nyerték el. A Dunatáj Alapítvány filmes stábja évek óta dokumentálja kárpátaljai és magyarországi szerepléseiket. Az anyagból remélhetően még az idén film készül. Eddig két lemezük jelent meg az Etnofon Népzenei Kiadónál.

You may also like...