Az MBD jelenség

Már említettük a zs+ vallásos zenék legnagyobb királyainak egyikét, Mordechai Ben Davidot. A mindenki által csak MBD-ként ismert énekes a legnagyobb rajongásnak örvend a kalaposok körében.. is. Ugyanis zenéjével azokat is táncra perdíti, akiknek esetleg problémája lenne a sachrit hosszával vagy a tejes-húsos keveredésekkel.

Az öreg MBD 1951-ben született Mordechai Werdyger néven, ami akár kisebb csoda, sőt, hőstörténetnek számít, ugyanis édesapja, David Werdyger a háború előtt Krakkóban élt, híres kántor volt és megmenekülését Oskar Schindlernek köszönheti ő is. Az az egy biztos, hogy elnézve ezeket a bulikat, kisebb felüdülés-élményünk lehet és végre, igazi zsidó vircsaftot és szimchát láthatunk Amerikából.

Húsz éves korában kezdett énekelni és igen hamar a csúcsra ért. Megkapta a „Zsidó zene királya” címet. Addig persze szépen körbe koncertezte a világot. Egy ideje azonban már nem megy élő fellépésre, amit vallási kérdésekkel igazol, de ontja magából az albumokat. Minden évben megjelenik egy, amivel sajátos rekordot állított fel. Egyébként a lemezei mondhatni már a kiadás előtt elfogynak, és nem egy közülük őrülten jó is. Persze, ha szeretjük ezt a típusú zenét. Mindenesetre ha a jó Mordche kinyitja a száját és szívét, jó eséllyel meg fogjuk szeretni.

mouss
JewBox.hu

 

You may also like...