Ezer évet idéz a londoni Zsidó Múzeum

Mi lehet közös egy brit miniszterelnök, egy hősi halált halt első világháborús angol költő és a fish and chips néven ismert étek tekintetében? Mindhárom Nagy-Britannia jelképe valamilyen módon, ugyanakkor az angliai zsidóság ezeréves történetére is utal: arra a közösségre, amelynek sorsát a héten újra megnyitott, kibővített londoni Zsidó Múzeum mutatja be.
„A fish and chips világszerte igencsak angol fogásként ismert, igazából azonban szefárd zsidó étel” – idézte Nigella Lawson világszerte ismert brit mesterszakácsot, aki közreműködött a két éve bezárt és most 10 millió font (3 milliárd forint) költségű munkálatok nyomán ismét megnyílt múzeum újjárendezésében. A brit nemzeti eledelt – hal és burgonya olajban sütve, citrommal – a szigetországba érkezett portugál és spanyol zsidók honosították meg.

A gasztronómia és a zsidók angliai beilleszkedésének jellege egyaránt fontos helyet kap a múzeumban, amely a londoni Camden Town egyik viktoriánus házában működött és a felújítással a szomszédos egykori zongorakészítő manufaktúrát is bekebelezte, megháromszorozva kiállítási terét. Az interaktív kijelzőn a látogatók beleszagolhatnak abba, hogyan készült a kóser tyúkhúsleves egy zsidó bevándorló rekonstruált otthonában, a londoni East Enden.

Különböző fontosságú történelmi személyiségek egész kavalkádja látható, köztük Benjamin Disraeli, aki miniszterelnök volt a 19. században, vagy Isaac Rosenberg, aki háborús verseivel lett híres és az I. világháborúban a nyugati fronton halt hősi halált, vagy David Mendoza, aki a 18. században Anglia ökölvívó bajnoka volt.

De nemcsak az ő történetükkel ismerkedhet meg a látogató: építőmunkások, varrónők, szakszervezeti aktivisták, színészek, énekesek pályájával is. „A londoni zsidó közösség történetét mondjuk el, ugyanakkor London történetét is” – magyarázta az AP-nek Sarah Jillings, a múzeum kiállításának illetékese. A 300 ezer lelket számláló nagy-britanniai zsidó közösség története 1066-ban kezdődött, az első zsidók Hódító Vilmos seregével léptek a szigetország földjére.

A múzeum virágzó középkori zsidó közösséget mutat be. Egyik legérdekesebb látványossága egy 13. századi rituális fürdő, mikve, amelyet a mai londoni pénzügyi negyed központjában tártak fel. Ám Anglia egész zsidó lakosságát – évekig tartó antiszemita kilengések nyomán – 1290-ben kiutasította az országból I. Edward király (akiről Arany János A walesi bárdok című költeménye szól). Csak 1656-ben térhettek vissza, a monarchiát megdöntő Oliver Cromwell uralma idején. A múzeum követi a közösség további történetét, amely hasonló volt számos más bevándorolt kisebbség sorsához: kemény munka, sok ellenséges előítélet, kitartó küzdelem a megélhetésért, majd fokozatos áttelepülés a belvárosi szegénységből a jobb életet biztosító külső negyedekbe.

„Világszerte sok kitűnő zsidó múzeum létezik: a londonit az különbözteti meg tőlük, hogy elsősorban egy bevándorló közösség kultúrájára összpontosít és így sok más kisebbséggel mutat ki párhuzamot” – mutatott rá Alan Yentob, a BBC kreatív igazgatója és a múzeum egyik vezetője, aki azt is megjegyezte, hogy Londonban ez az egyedüli múzeum, amely kifejezetten egy kisebbségről szól.

A kiállítás a holokausztot egy Auschwitzba deportált brit túlélő sorsa révén érzékelteti, míg egy másik részlege a zsidó szertartásokat mutatja be. Az intézmény kurátorai nem tagadják, hogy a brit zsidóság története egyben az antiszemitizmusé is. A zsidókat évszázadokon át sok hivatástól eltiltották, nem lehettek a parlament tagjai sem – Disraeli azért lehetett kivétel, mert már tizenévesként keresztény hitre tért. Egy évszázada bizonyos lapok „idegen invázióról” cikkeztek, amikor a kelet-európai üldöztetések elől zsidók ezrei menekültek a szigetországba.

Az angliai zsidó közösség vezetői szerint az utóbbi években nőtt az antiszemita incidensek száma, ezt részben az izraeli-palesztin konfliktusnak tulajdonítják, részben annak, hogy mind kevesebben maradtak a holokauszt túlélői.

A múzeum feladatának tekinti a társadalmi kohézió erősítését, arra számít, hogy az idén várható 65 ezer látogató többsége nem a zsidók soraiból kerül ki, és sokan iskolai csoportokkal jönnek majd. Nigella Lawson megfogalmazása szerint a zsidó közösség története szorosan egybekapcsolódik az országéval – és pozitív történet. „Sokan csak az üldöztetés történetéről beszélnek: érdekes lesz megkérdőjelezni ezt a felfogást” – mondta Lawson.

You may also like...