Mark Zuckerberg a mennybe ment – portrénk az Év Emberéről

A Time magazin idén Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját választotta az Év emberének. A milliárdos 26 éves amerikai férfi az utolsó körben még a kiszivárogtatásairól hírhedtté vált WikiLeaks alapítóját, Julian Assange-t is maga mögé szorította. A Facebook közösségi oldalnak mára 600 millió felhasználója van világszerte, ha országot alapítanának, a harmadik legnagyobbak lennének a Földön.

Mint arról beszámoltunk, a Facebook közösségi oldal alapítója, Mark Zuckerberg lett a Time magazin szerint az Év Embere 2010-ben. A Facebook-ot működtető cég elnöke azért kapta a neves címet, mert az általa létrehozott oldal “megváltoztatta az emberek mindennapi életét” – írta a Time főszerkesztője, Richard Stengel.

A Facebook – 600 millió felhasználójával világszerte – a Föld népességének egy tizedéhez jutott el, a szociális kapcsolatok meghatározó tényezőjévé nőve ki magát. Ha a felhasználók országot alapítanának, Facebook-ország lenne a harmadik legnagyobb a világon. Ez a képzeletbeli állam “biztosan többet tudna polgárairól, mint bármelyik más kormányzat” – indokolta döntésüket a Time főszerkesztője. “Államfő, pólóban” – jellemezte Zuckerberget Richard Stengel.

„Hacker vagyok”

Mark Elliot Zuckerberg 1984. május 14-én született New York White Plains részén született zsidó családba, a new yorki Dobbs Ferryben nőtt fel. Saját bevallása szerint ateista. Középiskolában kezdett programozni, számítógépes programokat szeretett fejleszteni. A Phillips Exeter Academy-n latint tanult.

Iskolásévei alatt több programot is kifejlesztett, többek között egyet arra, hogy az alkalmazottak kommunikációját segítse apja irodájában, elkészítette a Rizikó társasjáték számítógépes változatát, de épített egy zenelejátszó programot is, a Synapse Media Playert. A Microsoft és az AOL megpróbálta értékesíteni a Synapse-t és alkalmazni Zuckerberget, de ő inkább a Harvard Colleget választotta.

Zuckerberg magát hackernek tartja. A hackelés szerinte nem a rombolásról és a behatolásról szól. „Nem kell a következményektől tartani, amikor feltörsz és jobbá teszel valamit” – nyilatkozta a Wired magazinnak. A Vanity Fair magazin Zuckberberget az „információs kor legbefolyásosabb embereinek top 100-as listáján” 2010-ben az első helyre rakta. 2009-ben Zuckerberg még csak a 23. volt.

Jótékony milliárdos

Zuckerberg az amerikai Forbes magazin 400-as listáján a 35-dik helyen szerepel. Nemrég 16 amerikai milliárdostársával csatlakozott Bill Gates és Warren Buffett jótékonysági kezdeményezéséhez, a The Giving Pledge (Adakozási Ígéret) elnevezésű kampányhoz. Az idén júniusban elindított program keretében az újakkal együtt eddig 57 amerikai milliárdos vállalta, hogy még életében vagy halála után jótékony célokra fordítja magánvagyonának legalább a felét. A csatlakozók erre egy nyilvános levélben tettek ígéretet, felfedve motivációikat is. (Az adakozók listája és a levelek itt elérhetők).

A Facebook-alapító többek között a kiszivárogtatásairól hírhedt Wikileaks alapítóját, Julian Assange-t szorította maga mögé az Év Embere versenyben. Tavaly Ben Bernankét, az amerikai jegybank, a FED elnökét, tavalyelőtt Barack Obama amerikai elnököt, 2007-ben pedig Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt választotta az év emberének az amerikai magazin.

 

hirszerzo.hu

You may also like...