Hová menjünk? – színházak Izraelben

Héber színház, az irodalommal ellentétben, nem létezett az ősi héber kultúrában, illetve nem a második világháború előtti Európa zsidó közösségeiben oly népszerű jiddis színházból nőtt ki. A héber színházi hagyományok 1917-re nyúlnak vissza, amikor Konsztantyin Sztanyiszlavszkij orosz rendező irányításával megalapították a Habimah (A színpad) héber színházat Moszkvában. A vezető színészt, Hanna Rovinát (1892-1980) később a „héber színház úrnőjének” nevezték. 1931-ben a társaság állandó székhelyét Tel-Avivba tette át.

Az izraeli színház számos különböző alkotóelemből áll: kortárs és klasszikus, őshonos és átvett, kísérleti és hagyományos. Változatos háttérrel rendelkező színműírók, színészek, rendezők és producerek vegyítik az idegen és a helyi elemeket, és fokozatosan új és egyedi izraeli színházi hagyományokat hoznak létre. Rendkívül aktív és életteli a színházi élet, számos professzionális repertoár- és egyéb színház, valamint több tucat regionális és amatőr társulat játszik országszerte a lelkes népes közönségnek. Az elmúlt években izraeli társulatok turnéztak Kelet- és Nyugat-Európában, illetve az Egyesült Államokban,részt vettek nemzetközi fesztiválokon és nagyobb színházi rendezvényeken, többek között Edinburghban és Berlinben.

Habima előadás 1926, New York

Ezen kívül több félhivatásos és amatőr társulat angol és orosz nyelven ad elő. A vezető színműírók közül – mint például a néhai Hanoch Levine, Yehoshua Sobol, Hillel Mittelpunkt vagy a néhai Efraim Kishon – sokan nemzetközi elismerést élveznek. A főbb hivatásos társulatok székhelye az ország négy nagyvárosában található.

Habimah, a nemzeti színház otthona három termet (összesen 1520 ülőhelyet) magába foglaló épületegyüttes Tel-Avivban. Az előadások látogatottsága részben 30 ezer bérletesének köszönhetően hozzávetőlegesen 90 százalék. Repertoárjában megtalálhatók a hagyományos zsidó témájú művek, a kortárs héber szerzők darabjai, valamint a nemzetközi klasszikusok, drámák és vígjátékok lefordított változatai. Néha világszerte ismert rendezők visznek színre egy-egy darabot.

A Cameri Színház 1970 óta Tel-Aviv városi színháza. A színház társulata mutatta be először realisztikusan az izraeli mindennapokat. Komoly izraeli drámákat, klasszikus és modern darabok adaptációját tartalmazó színes repertoárjával jelentősen hozzájárul a héber színház fejlődéséhez. A Cameri Színház székhelye a négy termet magába foglaló modern épületegyüttes a Tel-Aviv Művészeti Központ mellett foglal helyet. A társulat Hamlet-adaptációja, amelyben Itay Tiran alakítja a főszerepet, hatalmas kritikai elismerést aratott bel- és külföldön egyaránt. A díjnyertes feldolgozást az amerikai Kennedy Művészeti Központ Shakespeare Washingtonban Fesztiváljának keretében mutatták be.

A Haifa Városi Színház izraeli, illetve külföldi klasszikus és modern darabokat bemutató repertoárszínház.

A Be’er-Sheva Színház eredeti kortárs, valamint héberre lefordított klasszikus és modern műveket bemutató repertoárszínház.

A Beit Leissin Színház Tel-avivi repertoárszínház héberre lefordított kortárs művek mellett izraeli darabokat is bemutat.

Az Arab Színház hivatásos arab nyelvű felnőttszínház, repertoárja arab országokból származó műveket, valamint arabra lefordított kortárs műveket tartalmaz.

A Beit Hagefen Színház hivatásos arab nyelvű színház, gyermekeknek és fiataloknak mutat be eredeti kortárs hazai és külföldi darabokat.

A Khan Színház Jeruzsálem egyetlen repertoárszínháza, kortárs és klasszikus darabokat mutat be a felújított több száz éves török fogadó egyedülálló termében.

A Gesher Színházat 1991-ben alapították, a volt Szovjetunióból érkező bevándorlók számára biztosít művészi kifejeződési lehetőséget; színvonalas előadásokat nyújt orosz nyelven. A sikereknek és kritikai elismeréseknek köszönhetően mára héber darabokkal jelen vannak az
izraeli színházi életben is. A társulat neves fesztiválokon képviselte Izraelt szerte a világon.

A Clipa Színházat Idit Herman táncos és rendező, valamint Dimitrij Tulpanov (orosz) színész és zenész alapította 1991-ben. Előadásaikban – általában beszéd nélkül – sajátos egyveleget alkot a színház- és táncművészet, a dizájn és a zene. Évente kettő-négy új produkciót mutatnak be, és
csak korlátozott ideig tartanak egy-egy darabot műsoron. Vannak olyan előadásaik, amelyet egyetlenegyszer játszanak különleges színhelyen.

A Gyermek és Ifjúsági Színház három korcsoportot céloz meg, iskolákban és kulturális központokban játszanak szerte az országban. Ezen kívül dráma- és színházórákat tartanak, instruktoraik különleges iskolai műhelyeket vezetnek.

Az Akkó Fesztivál peremfesztiválján új és kísérleti színházi műveket mutatnak be. Különböző témákban lehet benevezni: beltéri előadás, szabadtéri és utcaszínház vagy nemzetközi vendégjáték. A Gyermekszínházi Fesztiválnak Haifa ad otthont. Gyermekelőadásokat adnak, emellett vetélkedő és nemzetközi vendégműsorok színesítik a rendezvényt.

A Train Színházat 1981-ben bábszínházként alapították Jeruzsálemben. Változatos programokat kínál a teljes hosszúságú előadásoktól a kicsinyeknek szóló színes mesedélutánokon át az utcai fesztiválokig az egész család számára. A színház minden évben megrendezi a Nemzetközi Bábszínház Fesztivált.

Színészi, rendezői és színpadi tanulmányokat számos egyetem kínál: a Tel-Avivi Egyetem, a Jeruzsálemi Héber Egyetem, a Beit-Zvi Előadóművészeti Iskola (Ramat Gan), a Nissan Nativ Színjátszó Stúdió (Tel-Aviv és Jeruzsálem) és a Kibuc Szeminárium Drámaiskola.

You may also like...