Kiosztották a 2011-es Oscar-díjakat!

Az elmúlt évekhez képest talán kicsit visszafogottabb felhozatalt értékelhettek a 83. Oscar-gálán, de így is sikerült pár izgalmas mozzanatot belevinni a showba. Például, hogy a a szoborünnep eddigi megrendezése óta először hangzott el élőben az „F” betűs szó.

A legjobb női főszereplőnek járó díjat Jeff Bridgestől idén Natalie Portman vehetette át a Fekete hattyúban nyújtott alakításáért.

 

A tizenkét jelölést begyűjtő A király beszéde után a legtöbb, összesen tíz jelölést a Coen testvérek westernje, A félszemű kapta, amíg a Facebook-film, A közösségi háló nyolc Oscar-jelölést kapott, pont annyit, mint Cristopher Nolan sci-fije, az Eredet.

 

 

 

A legjobb női mellékszereplő díját Melissa Leónak ítélték oda, szintén a Harcos című filmért. Leo egyébként az első és az egyetlen, aki kimondta, hogy fuck a díj átvételekor az idei gálán. Az ő száján is csak véletlenül futott ki az f-betűs szócska, amit betiltottak a rendezők, mivel megint élőben, csúszás nélkül megy a gála.A Facebook születését bemutató Közösségi háló három szobrot tudott végül megnyerni, ebből a legfontosabbat a legjobb adaptált forgatókönyvért az Elnök emberei című sorozatot is jegyző Aaron Sorokin vehette át. Emellett a Közösségi háló kapta a legjobb vágásnak és a legjobb eredeti filmzenének járó Oscart is. Sorkin a díj átvételekor beszédével túllépte a rendezők szerint kiszabott 45 másodpercet, ezért egyre hangosodó zenével figyelmeztették, hogy abba kell hagyni a köszöngetést, majd le is keverték.

 

A gála igazi vesztese pedig a Félszemű volt, amely tíz jelölése közül egyet sem tudott végül Oscarra váltani.

A 83. Oscar nyertesei sorrendben:

Legjobb művészeti rendezés
Alice Csodaországban (Robert Stromberg és Karen O’Hara)

Legjobb fényképezés
Eredet (Wally Pfister)

Legjobb női mellékszereplő
Melissa Leo (A harcos)

Legjobb animációs rövidfilm
The Lost Thing (Shaun Tan és Andrew Ruhemann)

Legjobb animációs film
Toy Story 3 (Lee Unkrich)

Legjobb adaptált forgatókönyv
A közösségi háló (Aaron Sorkin)

Legjobb eredeti forgatókönyv
A király beszéde (David Seidler)

Legjobb idegen nyelvű film
Egy jobb világ (Dánia, Susanne Bier)

Legjobb férfi mellékszereplő
Christian Bale (A harcos)

Legjobb filmzene
A közösségi háló (Trent Reznor és Atticus Ross)

Legjobb hangkeverés
Eredet (Lora Hirschberg, Gary A. Rizzo és Ed Novick)

Legjobb hangvágás
Eredet (Richard King)

Legjobb smink
Farkasember (Rick Baker és Dave Elsey)

Legjobb jelmez
Alice Csodaországban (Colleen Atwood)

Legjobb rövid dokumentumfilm
Strangers No More (Karen Goodman és Kirk Simon)

Legjobb rövidfilm
God of Love (Luke Matheny)

Legjobb dokumentumfilm
Inside Job (Charles Ferguson és Audrey Marrs)

Legjobb vizuális effektek
Eredet (Paul Franklin, Chris Corbould, Andrew Lockley és Peter Bebb)

Legjobb vágás
A közösségi háló (Angus Wall és Kirk Baxter)

Legjobb betétdal
We Belong Together (Toy Story 3 – Randy Newman)

Legjobb rendező
Tom Hooper (A király beszéde)

Legjobb színésznő
Natalie Portman (Fekete hattyú)

Legjobb színész
Colin Firth (A király beszéde)

Legjobb film
A király beszéde (Iain Canning, Emile Sherman és Gareth Unwin)

 

You may also like...