Megkezdődtek a 13. Maccabi Játékok

Július 5-13 között, immár 13-szorra kerülnek megrendezésre az Európai Maccabi Játékok, ezúttal Bécsben. Az Olimpiai Játékokhoz hasonló, a világ egyik legnagyobb sporteseményének számító megmérettetésen a résztvevő országok legtehetségesebb zsidó sportolóikkal indulhatnak.

Az első Maccabi Játékokat (Maccabiah) 1932-ben Tel Aviv-ban rendezték, melyet azóta is négy évente megtartanak. Az Európai Maccabi Játékokat félidőben, az izraeli után két évvel, szintén négy évenként rendezik meg valamelyik európai nagyvárosban. Az eseményen 45 európai ország két ezer sportolója méri össze tudását, 15 különböző sportágban.

A Maccabi mozgalom igen régi múltra tekint vissza, ugyanis több mint 115 éve, 1895-ben alakult meg az első torna klub az akkori Konstantinápolyban (ma Isztambul). A helyi torna klubokból és sport egyesületekből kitiltott zsidó fiatalok ekkor döntöttek úgy, megalapítják a sajátjaikat és az első klubot hamar több követte Európa számos városában. Az első világháború vége után három évvel, 1921-ben alakult meg a Világ Maccabi Föderáció. A névadó, Judah Maccabee, a zsidó tötrénelem egyik legendás alakja, a Hanuka-történet bátor harcosa, akinek vezetésével a zsidók visszaszerezték a jeruzsálemi templomot a görög-szír hadseregtől.

A legutóbbi, két evvel ezelőtti izraeli Maccabiah-n hazánk egy 33 fős csapattal indult, melynek tagja volt Polgár Judit sakkozó is. A verseny végén pedig egy arany, illetve egy bronz éremmel távozhattunk.

Az idei európai verseny hatodik napján Magyarország egy arany, egy ezüst és egy bronz éremmel dicsekedhet.

Készült az Európai Unió Integrációs Alapjának támogatásával.

Baumann Zsófia

 

kitekinto.hu

You may also like...