Skatulyázzunk, általánosítsunk és mutogassunk egymásra, amíg el nem fáradunk!

Vinnai András Lefiymálva című új darabjával indít a Gólem Színház. A darab kritikus hangvételű, és a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól. A zsidó kultúrával foglalkozó, független színház szerint társadalmunkban a „zsidó vs. nem-zsidó” hivatkozású diskurzus ördögi köröket fut, rengeteg humorral. Ezért fontos, hogy próbáljunk nyitni egymás felé mégpedig úgy, hogy saját közösségünkhöz is kritikai szemmel közelítünk. A darab előkészületeként a színház felhívást intézett a nyilvánosság irányába: mindenki beküldhetett zsidósággal kapcsolatos közhelyeket, majd vegyes kulturális hátterű fiatalokból álló csapatot verbuvált a darab megvalósítására. A cél, hogy a különböző látószögből közelítő, sokszor öröklött előítéleteit hordozó felek mindegyikét szembesíteni lehessen abszurd berögződöttségeivel. Mindezt rengeteg humorral!

Gólem Színház: Lefitymálva
– Abszurd komédia
2011.09.24. 20:00
2011.09.29. 19:00
2011.09.30. 19:00
Sanyi és Aranka Színház

A Lefitymálva című darabban mindenkit kinevethetünk, önmagunkat is. Nevethetünk a két baráton, akik nem tudnak beszélgetni, mert az egyikük mindig attól fél, hogy antiszemitának, rasszistának bélyegzik majd: „Vigyázz, hogy mit mondasz, nagyon vigyázz!” – ismételgeti. Nevethetünk azokon,  akiknek rögeszméje a „zsidó konspiráció”. Kinevethetjük a sok zsákutcába torkolló, békítő kezdeményezést: „Kuss legyen már! Itt a lehetőség, hogy végre közelebb hozzuk egymáshoz a kurva kultúrákat! Kuss legyen! Koncentráljunk!” – kiabálja a darabban a fiatal riporter miközben zsidókat és antiszemitákat próbál kibékíteni. A darab igen kritikus a zsidó közösséggel szemben is, nagy adag (ön)iróniával láttatja a zsidóságon belüli mániákat, amelyeket részben két karakter – Rosenzweigberger, holokauszt-szakértő és Horovitzné, számos zsidó szervezet vezetőségi tagja – közvetítenek.

Szerző: Vinnai András
Rendező: Borgula András
Dramaturg: Németh Virág
Díszlet, jelmez: Juristovszk Sosa
Zene, film: Szabó Simon
Fény: Román Dávid
Asszisztens: Hollós Zsófia
Producer: Schőn Edina

Színészek:
Lukáts Andor
Nagy Mari
Bánki Gergely
Schmied Zoltán
Huzella Júlia

Helyszín: Sanyi és Aranka Színház
1095 Bp. Mátyás u. 9.

Bővebb információ:
www.golemszinhaz.hu

Jegyfoglalás a FÜGE szervezésében:
www.jegy.hu
 www.golemszinhaz.hu
jegy@fugeprodukcio.hu
Tel.szám.:0630 932 56 50

You may also like...