André Kertész fotói először Szófiában

André Kertész magyar születésű világhírű fotográfus 100 fotójából nyílik kiállítás csütörtökön a Szófiai Magyar Intézetben, a Bolgár Fotóművészeti Hónap keretében, és a szófiai utcákon az ő képeivel hirdetik plakátokon a nemzetközi eseményt.

(MTI)Doncsev Toso, az intézet igazgatója elmondta, hogy Szófiában ez az első olyan tárlat, amely a teljes Kertész-életműből válogat, így láthatók a művésznek Magyarországon, Franciaországban és az Egyesült Államokban készített fotói a Kecskeméti Fotómúzeum gyűjteményéből.
 
A fotóművészeti hónapnak ez lesz a legjelentősebb kiállítása, mert a Kertész-tárlat idegenforgalmi vonzerő is. André Kertész fotóit egész nyáron át, augusztus végéig meg lehet tekinteni a magyar intézetben – tette hozzá az igazgató.
 
A bolgár fotóhónap alkalmából nívós, kétnyelvű, bolgár és angol szövegű katalógust is kiadtak a szervezők, az album tartalmaz sok Kertész-képet is.

André Kertész 1894-ben született Budapesten, és egyike azoknak a külföldre származott magyar mestereknek, akiknek a nevét a 20. század legmeghatározóbb fotósegyéniségei között tartják számon. Robert Capa, Moholy-Nagy László, Brassai, Munkácsi Márton és André Kertész munkásságának köszönhetően a magyar fényképezés múltja iránti érdeklődés nem lankad – jegyezte meg az igazgató.
 
A fotográfus az első képet 1912-ben készítette, 1925-ben érkezett Párizsba, ahol két év múlva már kiállítása nyílt. A kor népszerű illusztrált magazinjai, köztük a VU című közölte képeit. 1936-ban szerződés szólította New Yorkba, ahol olyan tekintélyes folyóiratoknak kezdett dolgozni, mint a House and Garden, a Harper’s Bazaar és a Vogue. 1949-től belsőépítészeti fényképezéssel foglalkozott. A Modern Művészetek Múzeuma 1964-ben nagy kiállítást rendezett Kertész műveiből, ezeket további tárlatok követték többek között Tokióban, Stockholmban, Budapesten, Londonban és Párizsban.
 
A 70-es évek közepétől New York-i lakásának ablakából elé táruló látvány kötötte le művészi érdeklődését. Washington Squer-i otthonában hunyt el 1985-ben – foglalta össze André Kertész életét Doncsev Toso.

 

Forrás: kultura.hu

You may also like...