Bezárta izraeli képviseletét a Magyar Turizmus Zrt.
A Magyar Turizmus Zrt. 2010. december 31-én bezárta tel-avivi külképviseletét. A társaság a továbbiakban – a 2011. évi, „Új vizeken” c. marketingtervében deklarált módon – az izraeli piacra irányuló marketingtevékenységét Budapestről koordinálva látja el.
Mint ismeretes, a Magyar Turizmus Zrt. 2011. évi marketingtervében az egyes küldőországokat két kategóriába – B2C, illetve B2B piacok – sorolta üzleti potenciál, trendek és utazási szokások szerint. Izraelt B2B piacként kezeli a társaság, azaz olyan országként, ahonnan a turisták kevesebben és jellemzően szervezetten, azaz utazási irodákon keresztül érkeznek. Az ilyen országokban – így Izraelben is – a nemzeti turisztikai marketingszervezet az utazásszervezők megnyerésére helyezi a hangsúlyt, és marketingtevékenysége során a szakmai értékesítés-ösztönzés kerül előtérbe.
Ennek keretében 2011-ben több tanulmányutat is szervez a társaság az izraeli turisztikai szakma képviselői számára, amelyek a magyarországi egészségturisztikai kínálat, valamint a budapesti és vidéki zsidó kultúra bemutatására fókuszálnak. Augusztusban hazánkba látogat az Izraeli Állami Televízió stábja is, hogy filmet készítsen hazánk zsidó kulturális örökségéről.
A szakmai tapasztalatok azt mutatják, hogy Izraelben pozitív kép alakult ki hazánkról. Az izraeliek számára Magyarország turisztikai vonzereje „minden egy helyen” jellegében rejlik (wellness, gyógyvizek, vásárlás, kultúra, gasztronómia), ráadásul mindez összekapcsolható a hazai zsidó kulturális örökséggel.
A KSH legfrissebb adatai szerint a 2010. január-októberi időszakban 45 ezer izraeli vendég több mint 148 ezer vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami a vendégek és a vendégéjszakák számában egyaránt 22%-os növekedést jelent 2009 azonos időszakához képest. A Magyar Turizmus Zrt. üzleti célja 2011-ben, az izraeli vendégek által a hazai kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számának 15%-os növelése a 2010. évi adatokhoz képest.
mmonline.hu
Legutóbbi hozzászólások