Dmitrij Sosztakovics 13. szimfóniája

Nem ok nélkül írok Sosztakovics 13. szimfóniájáról éppen most. A mű alcíme ugyanis Babij Jar – egy Kijev melletti szurdok neve, ahol 70 évvel ezelőtt, 1941. szeptember 29-én és 30-án a Holokauszt történetének legnagyobb tömeggyilkossága zajlott le. A 13. szimfónia azonban nemcsak emléket állít az áldozatoknak, hanem a sztálini Szovjetunió érzelmi portréját is megfesti – megkomponálása Sosztakovics szemében nemcsak művészi kihívás, hanem etikai kötelesség is volt.

Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics ahhoz a generációhoz tartozott, amely éppen Sztálin főtitkári kinevezése idején lépett a felnőttkorba, így ez egész pályájára rányomta a bélyegét. Ugyanaz az operája tette megbélyegzetté, amelyet korábban hangosan ünnepeltek (Kisvárosi Lady Machbeth), később pedig az mentette meg a munkaszolgálattól, hogy a vezérnek tetszett egy film, aminek ő írta a zenéjét. A 13. szimfóniát már Hruscsov alatt, 1962-ben komponálta Jevgenyij Jevtusenko öt versére, amelyek, bár nem voltak betiltva, finoman szólva is bátornak számítottak – nem csoda, hogy „zenével együtt” már nem voltak a hatalom tűréshatárán belül, így a szimfóniát néhány viharos sikerű koncert után betiltották. Mivel a mű erősen szövegközpontú, és ezek a Jevtusenko versek egy kivételével (Karrier – Orbán Ottó) nincsenek meg magyarul, készítettem több angol fordítás alapján egy átiratot, ami sorvezetőnek megteszi; ez a cikk végén, az elemzés után olvasható.

 Szilvay Máté cikke a prae.hu oldalon olvasható.

A mű első része a YouTube-on ide kattintva tekinthető meg.

I.
Babij Jar

Kórus
Nincs emlékmű Babij Jar fölött.
A meredély, akár egy durva sírkő.
Rémült vagyok,
és olyan öregnek érzem magam,
mint a zsidó nép maga.

Szóló
Zsidó vagyok én is.
Keresztülvándorlok Egyiptom földjén,
függök a kereszten és meghalok,
még mindig viselem a szögek nyomát.
Én vagyok Dreyfus.
A sok nyárspolgár megvádol, elítél.
Rács mögé zárnak, körülvesznek,
gyötörnek, leköpnek, rágalmaznak,
fodros ruhás hölgyek rikoltanak rám
és napernyőikkel böknek az arcomba.
Egy białystoki kisfiú vagyok.

Kórus
Véres a padló.
A kocsmában tombol a csőcselék,
vodkától és hagymától bűzlenek.

Szóló
Belémrúgnak, tehetetlenül fekszem,
hiába könyörgök nekik.

Kórus
Összeröhögnek: „Öld a zsidót! Mentsd meg Oroszországot!”
És egy gabonakereskedő összeveri anyát.

Szóló
Ó, én orosz népem, én tudom,
hogy internacionalistának születtél,
de gyakran azok, akiknek mocskos a kezük,
káromolták a Te legtisztább neved!
Én ismerem az én földem jóságát.
De micsoda aljasság, hogy minden szégyen nélkül
az antiszemiták úgy hívták magukat:

Együtt
az „Orosz Emberek Szövetsége”!

Szóló
Én vagyok Anne Frank,
zsenge, akár egy hajtás áprilisban,
szerelmes vagyok, és nem kellenek szavak,
csak annyi, hogy egymás szemébe nézhessünk.
Milyen kevés, amit látni, szagolni tudunk!
El vagyunk zárva az égtől, a levelektől,
de még így is sok az, ami a miénk –
gyengéden átfoghatjuk egymást
a sötét szobában!

Kórus
– Jönnek!

Szóló
– Ne félj. A tavasz virágzó hangjai ezek,
a tavasz jön.
Gyere csak,
gyere gyorsan és add a szád!

Kórus
– Ránktörik az ajtót!

Szóló
– Nem! Csak a jég reped!

Kórus
Babij Jar fölött vadon nőtt fű zörög,
és komorak a fák, akár az elítéltek.
Itt némán sikolt minden,
és én, amikor kalapom leveszem,
érzem, ahogy lassan elszürkül az arcom.

Szóló
És egyetlen hosszú, hangtalan sikollyá válok
az itt elföldelt ezrek és ezrek fölött.
Minden agyonlőtt öreg – én vagyok.
Minden agyonlőtt gyerek – én vagyok.
Egyetlen porcikám sem felejt soha.

Kórus
Az Internacionálé – akkor harsogjon,
ha már a Föld utolsó antiszemitája is
örökre a föld alá került!

Szóló
Az én ereimben nem folyik zsidó vér,
mégis engesztelhetetlenül gyűlöl
minden antiszemita, mintha zsidó volnék –

Együtt
és ez tesz engem igaz orosszá!

II.
Humor

Szóló
A cárok, királyok, császárok,
a világ hatalmasságai
díszszemlén ugyan parancsolhattak,
de nem parancsolhattak a humornak.
A gazdagok fényes palotáiban,
ahol azok csak tespedtek egész nap,
egyszerre feltűnt a csavargó Aesopus,
és ők mellette koldusnak látszottak.

Kórus
Egyszerre feltűnt a csavargó Aesopus,
és ők mellette koldusnak látszottak.

Szóló
A házban, ahol egy képmutató
otthagyta vézna lábnyomát,
Naszreddin viccei felborították
a hétköznapokat, akár egy sakktáblát!

Kórus
Naszreddin viccei felborították
a hétköznapokat, akár egy sakktáblát!

Szóló
Meg akarták venni a humort.

Kórus
Csakhogy őt nem lehet megvenni!

Szóló
Meg akarták ölni a humort!

Kórus
De ő lazán csak beintett nekik!

Szóló
Őt legyőzni, na az nem egyszerű!
Hányszor akarták már kivégezni!

Kórus
Lecsapott fejét
egy lándzsavégre tűzték.

Szóló
De amint a bohóc sípja
belekezdett a dalba, a mesébe,
felrikoltott:
„Itt vagyok!”

Kórus
„Itt vagyok!”

Szóló
„Itt vagyok!”

Együtt
És könnyű táncot lejtett vidáman.

Szóló
Egy ócska, feslett kis felöltőt viselt
és levertnek látszott és bűnbánónak,
amikor politikai fogolyként
a kivégzőosztag elé vezették.
Egész külsejéről megtörtség sugárzott,
és beletörődés, hogy ő már a túlvilágon folytatja,
de akkor egyszer csak ledobta a felöltőt,
integetni kezdett,

Együtt
és – bye-bye!

Szóló
A legmélyebb börtön fenekére zárták,
de semmi esélyük nem volt ellene!

Együtt
Keresztülsétált
vasrácson és kőfalon.
Köszörülte a torkát a hidegben,
mint bármelyik átlagos katona,
és menetelt, akár egy egyszerű dalocska
egy puskával a Téli Palotáig.

Szóló
Sötéten néznek rá – megszokta már,
nem törődik vele egyáltalán,
és időről időre a humor
jókat nevet saját magán.
Ő örök.

Kórus
Örök!

Szóló
Ő ravasz.

Kórus
Ravasz!

Szóló
És fürge!

Kórus
Fürge!

Szóló
Ő túlél mindent és túlél mindenkit!

Együtt
Háromszoros hurrá a humornak!
Igazi bátor cimbora!

III.
Boltban

Szóló
Jönnek, kendősen, mások sálban,
mint hősi vállalkozásba vagy munkahelyre,
jönnek a boltba egyesével,
csöndesen az asszonyok.

Kórus
Ó, a kannáik összekoccanása,
lábasok, üvegek csörrenése!
Összekeveredik hagyma, uborka
és „Kabul” mártás szaga.

Szóló
Reszketek, amikor beállok a sorba,
de ahogy araszolunk a pult felé,
a rengeteg asszony lélegzetétől
meleg ömlik szét az üzletben.

Együtt
Csöndesen várnak, ők,
családjuk őrangyalai,
és kezükben a nehezen megszerzett
pénzecskéjüket szorongatják.

Szóló
Ők Oroszország asszonyai.
Büszkeségeink és bíráink.
Betont kevernek,
szántanak, aratnak…
Kibírtak eddig mindent,
és ki fognak bírni mindent.

Kórus
Kibírtak eddig mindent,
és ki fognak bírni mindent.

Szóló
Számukra nincs lehetetlen,
annyi erő lakik bennük!

Együtt
Átverni őket a pénzzel: szégyen!
Átverni őket a súllyal: bűn!

Szóló
Amíg derelyét tömök a zsebembe,
némán és komolyan figyelem
szatyorcipeléstől kérges,
áldott kezüket.

IV.
Félelmek

Kórus
Szertefoszlanak a félelmek Oroszországban,
mint régi idők kísértetei,
csak anyókák képében koldulnak még itt-ott,
templomtornácokon, kenyérért.

Szóló
Emlékszem még régi erejükre, hatalmukra
a diadalmas hazugság törvényszékein.
Félelmek siklottak mindenütt, mint az árnyék,
beszivárogtak a parkettalécek közé.
Csendben mérgezték az embereket
és otthagyták a jelüket mindenen:
mikor hallgatni kellett volna, ők sikítani tanítottak,
és hallgatni, amikor sikítani kellett volna.
Ma már mindez távolinak tűnik.
Már visszaemlékezni is furcsa rá.
Féltünk a névtelen feljelentéstől,
féltünk az ajtókopogtatástól.
És féltünk beszélni külföldiekkel.
Küföldiekkel… a feleségünkkel is!
És volt még az a különös félelem, felvonulás után,
kettesben maradni a csönddel, szemtől-szemben.

Kórus
Nem féltünk építkezni a hóviharban,
vagy csatába menni ágyútűzben,
de néha bizony halálosan féltünk
elbeszélgetni önmagunkkal.
Mi nem pusztultunk el, nem romlottunk meg,
és az sem véletlen, hogy Oroszország
most, hogy legyőzte saját félelmeit,
nagyobb félelmet kelt ellenségeiben.

Szóló
De új félelmeket látok előtűnni:
hogy hűtlenekké válunk az országhoz,
hogy kiüresednek azok az eszmék,
amelyek maguktól értetődő igazságok,
hogy addig hencegünk, míg bele nem kábulunk,
hogy papagájként ismételjük valaki szavait,
és hogy bizalmatlansággal alázunk meg másokat,
miközben túlságosan bízunk magunkban.

Kórus
Szertefoszlanak a félelmek Oroszországban.

Szóló
És amíg ezeket a sorokat írom,
időnként akaratlanul belesietve,
egyetlen félelem kerít hatalmába:
hogy nem írok teljes erőmből.

V.
Karrier

Szóló
A klérus folyton azt hajtogatta,
hogy Galilei veszélyes és őrült.

Kórus
Hogy Galilei őrült!

Szóló
De az idő bebizonyította,
hogy az őrült volt a bölcs!

Kórus
Hogy az őrült volt a bölcs!

Szóló
Egy bizonyos tudós, az egyik kortársa
nem volt kevésbé bölcs, mint Galilei.

Kórus
Nem volt kevésbé bölcs, mint Galilei!

Szóló
Ő is tudta, hogy forog a Föld,
csakhogy neki volt családja.

Kórus
Csakhogy neki volt családja!

Szóló
Ahogy feleségével egy fogatba szállt,
miután elárulta Galileit,
arra gondolt, ezzel a karrierjét építi,
miközben épphogy tönkretette!

Kórus
Miközben épphogy tönkretette!

Szóló
A bolygónkról szóló állításért
Galilei viselte csak a kockázatot,
és így igazán naggyá lett.

Kórus
És ő igazán naggyá lett!

Szóló
Nos tehát,

Együtt
úgy hiszem,
ez a valódi karrierizmus!

Kórus
Háromszoros hurrá a karriernek,
az olyan karriereknek, mint amilyen
Shakespeare-é, Pasteuré volt,
vagy Newtoné és Tolsztojé!
Tolsztojé!

Szóló
Lev?

Kórus
Lev!
Miért dobálták sárral őket?
Mert a tehetség az tehetség, nevezzük akárhogy.

Szóló
Az átkozódókra nem emlékszik senki.

Kórus
De emlékszünk azokra, akiket átkoztak!

Szóló
Akik a sztratoszféra felé törtek,
vagy a kolera ellen harcoló orvosok,
na ők csináltak csak igazán karriert!

Együtt
Karrierjük példaként áll előttem!

Szóló
Én az ő szent hitükben hiszek,
és az ő hitük nekem bátorság.
Én úgy építem a karrieremet,
hogy nem építem!