Dmitrij Sosztakovics 13. szimfóniája

Nem ok nélkül írok Sosztakovics 13. szimfóniájáról éppen most. A mű alcíme ugyanis Babij Jar – egy Kijev melletti szurdok neve, ahol 70 évvel ezelőtt, 1941. szeptember 29-én és 30-án a Holokauszt történetének legnagyobb tömeggyilkossága zajlott le. A 13. szimfónia azonban nemcsak emléket állít az áldozatoknak, hanem a sztálini Szovjetunió érzelmi portréját is megfesti – megkomponálása Sosztakovics szemében nemcsak művészi kihívás, hanem etikai kötelesség is volt.

Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics ahhoz a generációhoz tartozott, amely éppen Sztálin főtitkári kinevezése idején lépett a felnőttkorba, így ez egész pályájára rányomta a bélyegét. Ugyanaz az operája tette megbélyegzetté, amelyet korábban hangosan ünnepeltek (Kisvárosi Lady Machbeth), később pedig az mentette meg a munkaszolgálattól, hogy a vezérnek tetszett egy film, aminek ő írta a zenéjét. A 13. szimfóniát már Hruscsov alatt, 1962-ben komponálta Jevgenyij Jevtusenko öt versére, amelyek, bár nem voltak betiltva, finoman szólva is bátornak számítottak – nem csoda, hogy „zenével együtt” már nem voltak a hatalom tűréshatárán belül, így a szimfóniát néhány viharos sikerű koncert után betiltották. Mivel a mű erősen szövegközpontú, és ezek a Jevtusenko versek egy kivételével (Karrier – Orbán Ottó) nincsenek meg magyarul, készítettem több angol fordítás alapján egy átiratot, ami sorvezetőnek megteszi; ez a cikk végén, az elemzés után olvasható.

 

 Szilvay Máté cikke a prae.hu oldalon olvasható.

A mű első része a YouTube-on ide kattintva tekinthető meg.


Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko

I.
Babij Jar

Kórus
Nincs emlékmű Babij Jar fölött.
A meredély, akár egy durva sírkő.
Rémült vagyok,
és olyan öregnek érzem magam,
mint a zsidó nép maga.

Szóló

Zsidó vagyok én is.
Keresztülvándorlok Egyiptom földjén,
függök a kereszten és meghalok,
még mindig viselem a szögek nyomát.
Én vagyok Dreyfus.
A sok nyárspolgár megvádol, elítél.
Rács mögé zárnak, körülvesznek,
gyötörnek, leköpnek, rágalmaznak,
fodros ruhás hölgyek rikoltanak rám
és napernyőikkel böknek az arcomba.
Egy białystoki kisfiú vagyok.

Kórus

Véres a padló.
A kocsmában tombol a csőcselék,
vodkától és hagymától bűzlenek.

Szóló

Belémrúgnak, tehetetlenül fekszem,
hiába könyörgök nekik.

Kórus

Összeröhögnek: „Öld a zsidót! Mentsd meg Oroszországot!”
És egy gabonakereskedő összeveri anyát.

Szóló

Ó, én orosz népem, én tudom,
hogy internacionalistának születtél,
de gyakran azok, akiknek mocskos a kezük,
káromolták a Te legtisztább neved!
Én ismerem az én földem jóságát.
De micsoda aljasság, hogy minden szégyen nélkül
az antiszemiták úgy hívták magukat:

Együtt

az „Orosz Emberek Szövetsége”!

Szóló

Én vagyok Anne Frank,
zsenge, akár egy hajtás áprilisban,
szerelmes vagyok, és nem kellenek szavak,
csak annyi, hogy egymás szemébe nézhessünk.
Milyen kevés, amit látni, szagolni tudunk!
El vagyunk zárva az égtől, a levelektől,
de még így is sok az, ami a miénk –
gyengéden átfoghatjuk egymást
a sötét szobában!

Kórus

– Jönnek!

Szóló

– Ne félj. A tavasz virágzó hangjai ezek,
a tavasz jön.
Gyere csak,
gyere gyorsan és add a szád!

Kórus

– Ránktörik az ajtót!

Szóló

– Nem! Csak a jég reped!

Kórus

Babij Jar fölött vadon nőtt fű zörög,
és komorak a fák, akár az elítéltek.
Itt némán sikolt minden,
és én, amikor kalapom leveszem,
érzem, ahogy lassan elszürkül az arcom.

Szóló

És egyetlen hosszú, hangtalan sikollyá válok
az itt elföldelt ezrek és ezrek fölött.
Minden agyonlőtt öreg – én vagyok.
Minden agyonlőtt gyerek – én vagyok.
Egyetlen porcikám sem felejt soha.

Kórus

Az Internacionálé – akkor harsogjon,
ha már a Föld utolsó antiszemitája is
örökre a föld alá került!

Szóló

Az én ereimben nem folyik zsidó vér,
mégis engesztelhetetlenül gyűlöl
minden antiszemita, mintha zsidó volnék –

Együtt

és ez tesz engem igaz orosszá!

II.
Humor

Szóló
A cárok, királyok, császárok,
a világ hatalmasságai
díszszemlén ugyan parancsolhattak,
de nem parancsolhattak a humornak.
A gazdagok fényes palotáiban,
ahol azok csak tespedtek egész nap,
egyszerre feltűnt a csavargó Aesopus,
és ők mellette koldusnak látszottak.

Kórus

Egyszerre feltűnt a csavargó Aesopus,
és ők mellette koldusnak látszottak.

Szóló

A házban, ahol egy képmutató
otthagyta vézna lábnyomát,
Naszreddin viccei felborították
a hétköznapokat, akár egy sakktáblát!

Kórus

Naszreddin viccei felborították
a hétköznapokat, akár egy sakktáblát!

Szóló

Meg akarták venni a humort.

Kórus

Csakhogy őt nem lehet megvenni!

Szóló

Meg akarták ölni a humort!

Kórus

De ő lazán csak beintett nekik!

Szóló

Őt legyőzni, na az nem egyszerű!
Hányszor akarták már kivégezni!

Kórus

Lecsapott fejét
egy lándzsavégre tűzték.

Szóló

De amint a bohóc sípja
belekezdett a dalba, a mesébe,
felrikoltott:
„Itt vagyok!”

Kórus

„Itt vagyok!”

Szóló

„Itt vagyok!”

Együtt

És könnyű táncot lejtett vidáman.

Szóló

Egy ócska, feslett kis felöltőt viselt
és levertnek látszott és bűnbánónak,
amikor politikai fogolyként
a kivégzőosztag elé vezették.
Egész külsejéről megtörtség sugárzott,
és beletörődés, hogy ő már a túlvilágon folytatja,
de akkor egyszer csak ledobta a felöltőt,
integetni kezdett,

Együtt

és – bye-bye!

Szóló

A legmélyebb börtön fenekére zárták,
de semmi esélyük nem volt ellene!

Együtt

Keresztülsétált
vasrácson és kőfalon.
Köszörülte a torkát a hidegben,
mint bármelyik átlagos katona,
és menetelt, akár egy egyszerű dalocska
egy puskával a Téli Palotáig.

Szóló

Sötéten néznek rá – megszokta már,
nem törődik vele egyáltalán,
és időről időre a humor
jókat nevet saját magán.
Ő örök.

Kórus

Örök!

Szóló

Ő ravasz.

Kórus

Ravasz!

Szóló

És fürge!

Kórus

Fürge!

Szóló

Ő túlél mindent és túlél mindenkit!

Együtt

Háromszoros hurrá a humornak!
Igazi bátor cimbora!

III.
Boltban

Szóló
Jönnek, kendősen, mások sálban,
mint hősi vállalkozásba vagy munkahelyre,
jönnek a boltba egyesével,
csöndesen az asszonyok.

Kórus

Ó, a kannáik összekoccanása,
lábasok, üvegek csörrenése!
Összekeveredik hagyma, uborka
és „Kabul” mártás szaga.

Szóló

Reszketek, amikor beállok a sorba,
de ahogy araszolunk a pult felé,
a rengeteg asszony lélegzetétől
meleg ömlik szét az üzletben.

Együtt

Csöndesen várnak, ők,
családjuk őrangyalai,
és kezükben a nehezen megszerzett
pénzecskéjüket szorongatják.

Szóló

Ők Oroszország asszonyai.
Büszkeségeink és bíráink.
Betont kevernek,
szántanak, aratnak…
Kibírtak eddig mindent,
és ki fognak bírni mindent.

Kórus

Kibírtak eddig mindent,
és ki fognak bírni mindent.

Szóló

Számukra nincs lehetetlen,
annyi erő lakik bennük!

Együtt

Átverni őket a pénzzel: szégyen!
Átverni őket a súllyal: bűn!

Szóló

Amíg derelyét tömök a zsebembe,
némán és komolyan figyelem
szatyorcipeléstől kérges,
áldott kezüket.

IV.
Félelmek

Kórus
Szertefoszlanak a félelmek Oroszországban,
mint régi idők kísértetei,
csak anyókák képében koldulnak még itt-ott,
templomtornácokon, kenyérért.

Szóló

Emlékszem még régi erejükre, hatalmukra
a diadalmas hazugság törvényszékein.
Félelmek siklottak mindenütt, mint az árnyék,
beszivárogtak a parkettalécek közé.
Csendben mérgezték az embereket
és otthagyták a jelüket mindenen:
mikor hallgatni kellett volna, ők sikítani tanítottak,
és hallgatni, amikor sikítani kellett volna.
Ma már mindez távolinak tűnik.
Már visszaemlékezni is furcsa rá.
Féltünk a névtelen feljelentéstől,
féltünk az ajtókopogtatástól.
És féltünk beszélni külföldiekkel.
Küföldiekkel… a feleségünkkel is!
És volt még az a különös félelem, felvonulás után,
kettesben maradni a csönddel, szemtől-szemben.

Kórus

Nem féltünk építkezni a hóviharban,
vagy csatába menni ágyútűzben,
de néha bizony halálosan féltünk
elbeszélgetni önmagunkkal.
Mi nem pusztultunk el, nem romlottunk meg,
és az sem véletlen, hogy Oroszország
most, hogy legyőzte saját félelmeit,
nagyobb félelmet kelt ellenségeiben.

Szóló

De új félelmeket látok előtűnni:
hogy hűtlenekké válunk az országhoz,
hogy kiüresednek azok az eszmék,
amelyek maguktól értetődő igazságok,
hogy addig hencegünk, míg bele nem kábulunk,
hogy papagájként ismételjük valaki szavait,
és hogy bizalmatlansággal alázunk meg másokat,
miközben túlságosan bízunk magunkban.

Kórus

Szertefoszlanak a félelmek Oroszországban.

Szóló

És amíg ezeket a sorokat írom,
időnként akaratlanul belesietve,
egyetlen félelem kerít hatalmába:
hogy nem írok teljes erőmből.

V.
Karrier

Szóló
A klérus folyton azt hajtogatta,
hogy Galilei veszélyes és őrült.

Kórus

Hogy Galilei őrült!

Szóló

De az idő bebizonyította,
hogy az őrült volt a bölcs!

Kórus

Hogy az őrült volt a bölcs!

Szóló

Egy bizonyos tudós, az egyik kortársa
nem volt kevésbé bölcs, mint Galilei.

Kórus

Nem volt kevésbé bölcs, mint Galilei!

Szóló

Ő is tudta, hogy forog a Föld,
csakhogy neki volt családja.

Kórus

Csakhogy neki volt családja!

Szóló

Ahogy feleségével egy fogatba szállt,
miután elárulta Galileit,
arra gondolt, ezzel a karrierjét építi,
miközben épphogy tönkretette!

Kórus

Miközben épphogy tönkretette!

Szóló

A bolygónkról szóló állításért
Galilei viselte csak a kockázatot,
és így igazán naggyá lett.

Kórus

És ő igazán naggyá lett!

Szóló

Nos tehát,

Együtt

úgy hiszem,
ez a valódi karrierizmus!

Kórus

Háromszoros hurrá a karriernek,
az olyan karriereknek, mint amilyen
Shakespeare-é, Pasteuré volt,
vagy Newtoné és Tolsztojé!
Tolsztojé!

Szóló

Lev?

Kórus

Lev!
Miért dobálták sárral őket?
Mert a tehetség az tehetség, nevezzük akárhogy.

Szóló
Az átkozódókra nem emlékszik senki.

Kórus

De emlékszünk azokra, akiket átkoztak!

Szóló

Akik a sztratoszféra felé törtek,
vagy a kolera ellen harcoló orvosok,
na ők csináltak csak igazán karriert!

Együtt

Karrierjük példaként áll előttem!

Szóló

Én az ő szent hitükben hiszek,
és az ő hitük nekem bátorság.
Én úgy építem a karrieremet,
hogy nem építem!

 

 

You may also like...