Minőségi programok a tízedik születésnapját ünneplő A38 állóhajón
Az A38 hajó idén 10. évadát kezdi meg, és a megszokott rendkívül színes zenei, kulturális és gasztronómiai ínyencségekkel fűszerezett programkínálattal várja a látogatókat.
A hajó, mely két hónapja menetrendszerinti BKV hajójárattal is megközelíthető, jövő április 30-án ünnepli 10. születésnapját. Öt évvel ezelőtt, az 5. születésnapjukon a Műcsarnok látta vendégül őket, így most nem készülnek nagy durranással, ahogy Vasák Benedek megfogalmazta: „nem tart exkluzív koncertet a Red Hot Chilli Peppers a kiállítótérben”. Ehelyett továbbra is fontos lesz a programok szempontjából a sokféleség, a kaleidoszkópszerűség.
Szeptemberben rögtön két fesztivállal indítja az évadot a Lonely Planet jóvoltából a Világ Legjobb Klubja címmel rendelkező és az idén két VoltFolio díjat is bezsebelő klub. Szeptember 7-9. között idén nyolcadik alkalommal hallgathatnak minőségi jazzt az érdeklődők a kerületi önkormányzattal és a Mu Színházzal közösen megrendezett Újbuda Jazz Fesztiválon. A programban többek között a Harcsa Veronika nevével fémjelzett Bin-Jip, az osztrák K3 zenekar, a Grencsó Kollektíva kiegészülve Lewis Jordan amerikai zenésszel, illetve a 2012-es Talentométer tehetségkutató verseny jazz-elődöntőjének győztesei, a sKoLin TRio koncertjei szerepelnek.
Szintén szeptemberben rendezik meg a MigroWave Fesztivált, amelyhez csatlakozik a jelenleg a hajó kiállítóterében látható, a Magyarországon élő bevándorlók gasztronómiai sajátosságaira fókuszáló Világbüfé kiállítás is. A zenei program három napja (szeptember 12-14.) földrajzi tematika szerint épül föl, ehhez az étterem speciális menüt is kínál: az első napon az afrikai, a másodikon a latin-amerikai, a harmadikon pedig a balkáni zenéken lesz a hangsúly. Fellép a Peca, a Chabalan, az Irie Maffia, a Tumba Y Quema, a Másfél, az Alba Hyseni Project és a Wattican Punk Ballet is. Paksi Zoltán, a Világbüfé szakmai vezetője elmondta, hogy mind a zenei fesztivál, mind a kiállítás célja a bennünk élő idegenellenesség csökkentése.
Az A38 szervezői igyekeznek a különböző művészeti ágakat összekapcsolni, például a gasztronómiai élvezeteket a zenei csemegékhez kapcsolni, így folytatódik a Gasztrohajó program. Zeibig Márton, az A38 étteremvezetője elmondta, hogy október 25-én szó szerint és átvitt értelemben is az abszint kerül náluk terítékre, amelyet gasztrokulturális szakértők bevonásával lehet majd vizsgálni és megkóstolni. Útjára indul a Zenére éhesen? elnevezésű gasztroprogram is, szeptemberben rögtön 5 eseménnyel, többek között 15-én az Európa Kiadó koncertje kapcsán, de az októberi vacsorák is tartogatnak meglepetéseket, például 26-án a Kerekes Band koncertjével összekötve: pálinkakóstoló és vörösboros kakaspörkölt lesz a menü.
Folytatódnak a különböző nemzeteket bemutató sorozatok is, a Polar Beat, amely a friss skandináv zenéket mutatja be, a Tours de France, amelynek keretében ismét hazánkba látogat a Nouvelle Vauge, ám ezúttal egy speciális multimédiás színházi produkcióval készülnek. A cseh zenéket ismertetik meg a hazai közönséggel a Czech This Out! keretében meghívott zenekarok. Továbbra is figyelnek a hajón a gyerekekre, így a Hajókaland is folytatódik, szeptember 22-én Svédországot, október 20-án pedig Törökországot ismerhetik meg az apróságok.
A kiállítótérben többek között az idén 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekarról rendeznek kiállítást, illetve az évad során a kortárs magyar képzőművészet fontos alakjai, többek között Bernát András, Szűcs Attila és drMáriás művei is láthatók lesznek.
A hajó új évada egyaránt tartalmazza a már bevált és a közönség által kedvelt sorozatokat, és kínál izgalmas, új programokat, amelyekről az októbertől megújuló, tabloidszerű programmagazinból, és a már okostelefonra is optimalizált, teljesen átalakuló honlapról lehet részletesen tájékozódni. Ráadás újdonságként pedig karácsonyra már A38 partnerkártyát is ajándékozhatunk.
Forrás: kultography.hu – Greskovics Eszter
Legutóbbi hozzászólások