Biztos, hogy mindent tud a zsidókról?

A holokauszt emlékév programjába illeszkedve nyílt meg a Kő kövön, töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című kiállítás a Néprajzi Múzeumban, mely több szempontból is rendhagyónak bizonyul. Egyrészt a zsidóságot ért borzalmak és tulajdonképpen a holokauszt felelevenítése nélkül mutatja be a zsidóságot, ráadásul azon belül is a magyar vidéki zsidóságot, amelyről sokkal kevesebb szó esik, mint a budapesti sorstársaikról.

Többek között persze azért, mert vidéki zsidóság már nem létezik. Úgy ahogy volt, kiirtották a holokauszt alatt, hiszen a deportálásokat vidéken kezdték. 

Éppen ezért is jelentős ez a kiállítás, hiszen öt termen keresztül kizárólag a vidéki zsidóságra emlékezik, felvillantva olyan hagyományokat és tárgyakat a zsidók vallási életéből, amelyeket a fővárosban már nem is lettek volna fellelhetők.

A kiállítás, mint írják, szándékosan töredezett, hiszen a bemutatni kívánt korról töredékesek ismereteink, töredékes a rendelkezésre álló anyag, s ez az egész világ az elmúlt és a megmaradt töredékekben értelmezhető leginkább. A tárlat tehát nem akar teljes képet felrajzolni, sokkal inkább azt emeli ki, hogy ez a kultúra mára nehezen rekonstruálható, a maga egykori teljességében nem, csupán bizonyos elemeiben idézhető fel. A töredékességnek azonban más oka is van: a Néprajzi Múzeum vállaltan nem szeretett volna tárgyakat kölcsönözni, a fő cél az volt, hogy saját, zsidósághoz kötődő, eddig még soha ki nem állított tárgyait végre a látogatók elé tárja.

Tovább a teljes cikkhez… 

You may also like...