Avraham Tal – HaZman oseh et shelo

Az idő megteszi a magáét
Avraham Tal

Mit mondok, mit mesélek;
Csak mi ketten, ennyit ismertünk.
Igazából mi történt az órákban,
amiket együtt töltöttünk ott a mélységben?
Nem kellett a lebegés. Minden kimondott szavunk
igaz, beragyogta a lelket.
Néha újra emlékezem, hogyan voltunk éveken át.
A gondolatok pedig csak jönnek, és nem hagynak.
Tudom, az idő gyógyulást hoz, és hálát adok az éveknek,
hogy egy kicsit bolond, és tán kicsit látnok is voltam.

Az idő megteszi a magáét,
Gyógymód minden fájdalomra.
Ha I_tennek hat nap kellett,
hogy a mindenséget megteremtse,
ki vagyok én, hogy ezt siettesse,
és próbáljak változtatni?
Mert minden pontosan úgy történt, érzem,
ahogyan a helyére is került.

Hát boldogan folytatom, előröl kezdve.
Hát boldogan érzem,
mennyi szerelem vár még felkutatni.
És az úton annyi ajándék van még;
angyalokat fedezni fel emberekben.
Néha eszembe jut, hogyan voltunk éveken át.
Néha gondolatok jönnek, és nem hagynak.
Érzem már, az idő gyógyít,
és hálás vagyok, kezemben a választásért
és mindenért, amit I_ten ad.