Kész kabaré! Újlipócia a Dob utcában

Az, hogy újlipótvárosinak lenni többet jelent, mint a XIII. kerület egy meghatározott részén lakni, Bächer Iván írásaiból régóta tudható. Most Újlipócia című kötetéből írt zenés kabarét.

Sándor Annában, a Spinoza Ház megálmodójában már a hely megnyitásakor felmerült az ötlet, hogy Bächer Ivánnak kell igazi mai kabarét írnia. Hosszas alkotói szabódást követően célt ért, hét évvel ezelőtt bemutathatták az első kabarét. Ráadásul arra is sikerült rávennie a szerzőt, hogy színpadra lépjen, így Gyabronka József olvasta fel a szövegeket, és az író kísérte zongorán. Amikor Bächer zongorához ül, mindig Chopin-mazurkákat játszik, azaz – ahogy a színlapon írják – „mazurkázik”.

A nehezen született elsőt több – ma is repertoáron lévő – darab követte. És bár szerepeltethetnének profi konferansziét, a valójában színpadképtelen író a maga módján belejött a nyilvános fellépésekbe, és kabaréi úgy hitelesek, ahogy ő konferál: magában mormolva.

Ezúttal a „Síppal-dobbal” fesztiválra készülve ötlött fel a zenés kabaré gondolata. Az Újlipócia városrészkalauzon alapuló előadás sajátos megközelítéssel morzsáz a könyvből. A 30-40-es évek kabarédalai, kupléi mellett új dalok is születnek, és az író dalszerzőként is bemutatkozik.

Egyenrangú zenészpartnert is talált, az újlipóciai étteremben rendszeresen játszó Ökrös Ottó a zongorázás mellett zenéket ír, és szólója fontos része lesz a valódi színházi próbafolyamattal készülő előadásnak. Szerző és a szervező gondol a holnaputánra is, készül már a következő szezon kabaréja Cselédlélek-cselédnóták címmel. És még az sem lehetetlen, hogy előbb-utóbb egy CD-t is megjelentetnek Bächer Iván kabaréinak dalaival.

Újlipócia – zenés kabaré Premier: február 19., 19 óra, Spinoza Ház

 

Hompola Kisztina
Népszabadság

You may also like...