Miri Ben-Ari – A hip-hop hegedűs
A Grammy-díjas művésznő Izraelben született. Ott tanult klasszikus zenét olyan nagy mesterektől, mint Yehudi Menuhin, és Isaac Stern, aki felfedezte az akkor 14 éves tanítványában rejlő tehetséget és felajánlotta neki az Amerikai-Izraeli Kulturális Alapítvány ösztöndíját.
A katonai szolgálat ideje alatt beválasztotta tagjai közé a hadsereg vonósnégyese is. Ekkor szeretett bele a jazzbe, ezért elhatározta, hogy az Egyesült Államokba megy jazzt tanulni. A hegedűs New Yorkba költözött, de tanulmányai mellett kénytelen volt keményen dolgozni, hogy a létminimumot biztosítani tudja. Ez a feszített tempó azonban a zenélés rovására ment. Sokaknak az sem tetszett, hogy Miri túlságosan újítani akart, és továbblépett a klasszikus zenén. 2 szemeszter után eltanácsolták „részvétel hiányára” hivatkozva. A fiatal lány elvesztette az ösztöndíjat is. Ezek után sem fordult el a klasszikus zenétől, de még inkább nyitottabbá vált a modern stílusok iránt, így született meg az ő sajátos, különleges zenei világa, ahol egybeolvad a jazz és a hip-hop. A kritikákkal egy percig sem törődött és végig kitartott az álmai mellett; karrierje aztán szép lassan elkezdett felfelé ívelni.
Művészete úttörőnek számított és sorra fedezték fel őt a különböző világsztárok, például Kanye West, Jay Z, Wycleaf Jean, Alicia Keys Wynton Marsalis, Britney Spears, a Maroon 5, Patti Labelle, Donna Summer, és Janet Jackson.
Miri Ben-Ari aki szárnyait Isaac Stern tanítványaként kezdte el bontogatni, sugárhajtásra kapcsolt, és jelenleg Apollo-legendának számít.
Manapság nemcsak zenével foglalkozik, hanem szerepet vállal különböző filmekben, reklámokban is, valamint különböző társadalmi tevékenységekből is aktívan kiveszi a részét; ő menedzseli a Gedenk névre hallgató alapítványát is, mellyel elsősorban a fiatalok figyelmét akarja felhívni a Soá borzalmaira.
Miri Ben-Ari nem öncélú művész: a zene nyelvén fontos társadalmi üzeneteket közvetít, és hogy még több ember fülébe eljusson: mindezt rendkívül populáris és élvezhető módon teszi.
minimalmyller
Legutóbbi hozzászólások