Krav-maga a Bálintban

„A krav-maga célja megállítani a világban terjedő erőszakot, önbizalmat adva minden tanulójának származástól, bőrszíntől és vallástól függetlenül.” A krav-maga az izraeli önvédelmi rendszer. Jelmondtata: „Juss haza épségben!” rámutat lényegére: felesleges sallangoktól mentes hatékony önvédelem, amely maximális mértékben igyekszik az aktuális jogi normáknak megfelelni.

A Krav-Maga, a Budapesten született Imi Lichtenfeld által kifejlesztett önvédelmi és taktikai rendszer. A Krav-Maga jelentése közelharc, célja az egyén önvédelmi készségeinek kifejlesztése.

Kezdetben katonai harci rendszer volt, mint ahogy a legtöbb ma tradicionális stilus is katonai harci rendszerként kezdte pályafutását. Később merült fel az igény a civilek részére is tanulható és alkalmazható technikák kifejlesztésére, illetve a nagyobb körben történő oktatásra.

A Krav-Maga ma már nem csak Izraelben része a katonai képzésnek, de bekerült a katonai közelharc oktatásba Lengyelországban, Svédországban, Finnországban, Franciaországban, Dániában, Norvégiában, Indiában, az USA-ban és Magyarországon is.

„A krav-maga célja megállítani a világban terjedő erőszakot, önbizalmat adva minden tanulójának származástól, bőrszíntől és vallástól függetlenül.”

(Lichtenfeld Imre, a krav-maga alapítója)

Oktatunk idősebbeket és fiatalokat, férfiakat és nőket. A legtöbb krav-maga gyakorló nem csak azért jár edzéseinkre, mert szeretné magát megvédeni. Sokak elsődleges célja az, hogy kondíciójukon javítsanak, és tegyék mindezt hasznosan, jó hangulatban.

Edzéseink pörgősek, de figyelembe vesszük a résztvevők eltérő igényeit és fizikai adottságait. Vannak nálunk irányított stresszgyakorlatok, több támadó elleni technikai és taktikai megoldások, de elsődlegesen a megelőzést oktatjuk. Kés- és bottámadások védése, hétköznapi tárgyak önvédelmi használata, valamint kommunikációs és szituációs játékok egyaránt előkerülnek tréningjeiken. Szeretettel várjuk a jelentkezőket!

KRAV-MAGA (IZRAELI ÖNVÉDELEM)
április 28. csütörtök 18:00 – 19:30

Helyszín: Bálint Zsidó Művelődési Ház, Bp. VI. ker. Révay u. 16. – az Operánál.

A KMG (Krav-Maga Global) szervezésében

Beszélünk angolul. / We can speak English.
Időpont: kedd és csütörtök, 18:00-19:30

Első edzés: 2011. április 21. csütörtök

Felvétel folyamatosan! Előzetes email regisztráció szükséges, Szikra Csaba instruktornál: csaba.szikra@gmail.com
E-mail: csaba.szikra@gmail.com

Webcím: www.onvedelem.eu

További időpontok:
április 28 csütörtök
május 03 kedd
május 05 csütörtök
május 10 kedd
május 12 csütörtök
május 17 kedd
május 19 csütörtök
május 24 kedd
május 26 csütörtök
   

You may also like...