Videó a multikulti fellegváráról: „itt bármit el lehet érni”
Egy muszlim imám, egy ortodox zsidó közgazdász és egy ázsiai-amerikai előadóművész mesél a new yorki multikulturális környezet mindennapjairól az On the Spot című dokumentumfilm-sorozat legújabb epizódjában.
Amíg Norvégiától Franciaországon át Angliáig az egész nyugati világon egyre nagyobb feszültségeket okoz a bevándorlás és a különböző etnikumok együttélése, addig egy-egy metropolisz még mindig a multikulti mintapéldája. Az On the Spot két riportere, Cseke Eszter és S. Takács András a világnak ebből a szempontból az egyik legemblematikusabb városában, New Yorkban forgatott, ahol békésen él együtt kínai, muszlim, zsidó, mexikói, fekete és fehér.
A Spektrumon műsorra kerülő legújabb epizód alábbi kimaradt jelenetében egy perui lány beszél arról, hogy milyen elsőgenerációs bevándorlóként New Yorkban élni. Bár úgy nevelték, hogy „kemény munkával bármit elérhet”, ő mégis akadályokba ütközött. Szülei peruiak, nem voltak érvényes papírjai, csak vízuma. Azóta járt már „otthon”, de nem érzi sajátjának Perut, amelynek nyelvét és kultúráját sem ismeri.
Esete nem egyedi, George Pataki New York állam korábbi kormányzója is arról mesélt az újságíróknak, hogy a majdnem egymillió itt élő puerto ricóinál már ő is jobban beszél spanyolul, mert a puerto ricóiak elvesztették spanyol nyelvtudásukat és „amerikaiakká” váltak.
A legfrissebb, 2010-es népszámlálási adatok szerint az Egyesült Államok 308 millió állampolgára közül az 50,5 milliós népességű latin közösség lett a legnagyobb kisebbség, megelőzve ezzel az afroamerikait is. A változó demográfiai adatok kihatnak a politikai küzdelmekre is: ezek alapján rajzolják újra az egyes választókerületekből kikerülő képviselők számát.
Forrás: hvg.hu
Legutóbbi hozzászólások