Saul fia a 68. cannes-i filmfesztiválon
18 filmmel versenyez az Arany Pálmáért Nemes Jeles László filmrendező filmje, a Saul fia. A cannes-i Fesztiválpalota 2300 férőhelyes Lumiere nagytermében teltház előtt mutatták be a hivatalos versenyprogram egyetlen kelet-európai és egyetlen első filmjeként az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar alkotást. Az Arany Pálma díj kiosztása és a záróünnepség május 24-én lesz Cannes-ban.
Hosszan tartó tapssal jutalmazta a pénteki díszbemutatón Nemes Jeles László Saul fia című filmjét a 68. cannes-i filmfesztivál közönsége. Nemes Jeles László elmondta, hogy megható volt számára a közönség reakciója, s szerinte azt is lehet érezni, hogy a film jelentős nemzetközi visszhangot vált ki. A nyelvi, a vágási és a filmezési kérdéseket illetően is ötéves csapatmunka eredménye a Saul fia című film, amely nem a képekre, hanem a nézők képzeletére támaszkodva kívánja bemutatni az auschwitzi koncentrációs táborban másfél nap alatt játszódó történetet – mondta Nemes Jeles László filmrendező a fesztiválon tartott sajtótájékoztatóján.
A film forgatókönyvét a Franciaországban történelem szakon végzett rendező a francia Clara Royer-val közösen írta egy tíz éve olvasott könyv alapján, amelyet a Sonderkommando tagjai által titokban írt és haláluk előtt elrejtett tekercsekről szól. Ők voltak azok a zsidó foglyok a koncentrációs táborban, akiknek a gázkamrákban megölt emberek tetemeit kellett eltakarítaniuk és elégetniük a krematóriumokban. Elszigetelten éltek a többi fogolytól, és miután néhány hónapig dolgoztatták, rendszeresen likvidálták őket. A rendező szerint a szövegek nagyon felkavaróak, de tárgyszerűek, olyan emberek tollából, akik tudták, hogy őket is meg fogják ölni.
Teljes cikk: http://www.kultura.hu/saul-fia-68-cannes
Legutóbbi hozzászólások