Rubinstein, a zongorista legenda

Arthur Rubinstein már életében „a” zongoristává vált, ő lett a legenda, akit hírnévben túlszárnyalni tán nem is lehet. Ráadásul élni is tudott: Párizs, New York és London művészeti-társasági életének rajongott alakja volt, imádta a nőket és a jó bort

A 20. századon átívelő hosszú élete elsősorban Chopin és Brahms interpretálásában ért a csúcsára. Jóval a nyolcvanon túl is készített lemezt, még teljesen vakon is adott zongoraleckéket. Előadásmódja könnyed, sallangmentes és elegáns volt. „Nem kell egy művésznek a színpadon maga után vonszolnia véres beleit..” – jellemezte egy neves kritikus, Rubinsteinre utalva az ideális művészt.

 Egyszerre kezdett beszélni és zongorázni: a hisztériára hajlamos fiú hároméves korában  ismeredett meg a billentyűkkel , s nagyjából ekkor mondta ki az első szavakat is.

Tízéves korában meghallgatta őt a híres magyar származású hegedűművész Joachim József, aki ettől kezdve személyesen felügyelte zenei képzését. Rubinstein 1900-tól Berlinben tanult, három év múlva már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel – a koncertről írott kritika nem is csodagyereknek, hanem érett muzsikusnak nevezte a tizenhat éves zongoristát. 1904-ben Párizsba utazott, ahol megismerkedett Ravellel, Dukas-val és a szerző jelenlétében játszotta el Saint-Saens második zongoraversenyét. A fiatal virtuóz 1906-ban mutatkozott be Amerikában, de – ekkor még – hűvös fogadtatásra talált.

Párizsba visszatérve négy évig kerülte a nyilvánosságot.  Az első világháború kitörése Londonban érte, itteni 1912-es bemutatkozásán Pablo Casals kísérte. A következő évek során Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott. Ez az időszak fordulópontot jelentett életében: a közönség rajongott érte, ő pedig közönségéért – olyannyira, hogy megtanult spanyolul és spanyol szerzők műveit kezdte játszani. Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást tett egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy az neki ajánlotta zongoraversenyét (bár Rubinstein vitatta a kompozíció műfaji meghatározását.)

Rubinstein anyagilag és művészileg megerősödve tért vissza az európai pódiumokra, s barátai, Picasso és Cocteau oldalán belevetette magát a párizsi társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült, egy híres lengyel karmester nála húsz évvel fiatalabb lányát vette el. A házasság révébe evezve lecsillapodott, első gyermekének megszületése után vidékre költözött és napi tizenkét-tizenhat órát is gyakorolt.

Három évtized után 1937-ben, immár művészi erejének teljében lépett fel ismét a New York-i Carnegie Hallban, s immár zseniként ünnepelték. Chopin-előadását nem csak a félelmetes technikájú művészt, hanem a zeneszerző alkotásainak forradalmian új értelmezését is ünnepelték a kritikusok. Rubinstein a fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, Los Angelesben telepedett le és megpróbálta családját is kimenekíteni. Ezzel azonban elkésett, szinte teljes lodzi családja a holokauszt áldozatául esett. Rubinstein, aki 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, a második világháború után hosszú ideig megtagadta a fellépést Németországban, előadásaival pedig Izraelt támogatta, Jeruzsálemben 1974 óta rendezik meg a nevét viselő zongoraversenyt.

Egész életét a pódiumon töltő Rubinstein romló egészsége dacára csak a nyolcvanon túl vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstől, teljesen megvakulva is világszerte oktatott, előadásokat tartott. Önéletrajzát nyolcvanhárom évesen fejezte be, hat évvel később egy fiatalabb nő kedvéért elhagyta feleségét. Egész élete során nőcsábász és bonviván hírében állt, jeligéje a „nők, bor és zene” volt, saját bevallása szerint 80 százalék nő, 20 százalék bor és zene megoszlásban.

Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben, hamvait egy róla elnevezett Jeruzsálemhez közeli erdőben temették el.

Gottdank Tibor

(Felhasznált források: Művész-világ; Fidelio.hu)