Ascher Tamás 60 éves

Március 3-án ünnepli hatvanadik születésnapját a magyar színházművészet egyik megújítója, Kossuth-díjas rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora.
A Katona József Színházban minőségi előadások sora fűződik nevéhez, melyet szép keretbe foglal a ’80-as évek legendás Három nővére (Básti Julival, Udvaros Dorottyával, Bodnár Erikával, Szirtes Ágival) és a 2000-es években színpadra állított másik Csehov-darab, az Ivanov (Fekete Ernővel, Nagy Ervinnel, Szirtes Ágival, Ónodi Eszterrel).

„Ascher előadásai ritkán készülnek el a bemutatóra. Ne értsék ezt felszínes színházi életünk félkész termékeinek értelmében. Más színházakban a premierrel véget ér a munka. A rendezők sorsukra bízzák előadásaikat, mint megesett leányanyák szülötteiket a kórház forgóláda-rendszerébe: történhet a lelenccel ezután bármi. Ascher előadásai nem kitett törvénytelen gyermekek. Gondoskodik róluk. Fölneveli őket.” (Molnár Gál Péter)

A színház szeretetét otthonról hozta, apja Ascher Oszkár színész, előadóművész, rendező volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1973-ban kapott diplomát, vizsgarendezése Szép Ernő Patika című darabja volt a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahol a következő öt évet is töltötte. 1978-ban a társulat néhány vezető művészével együtt Budapestre, az újjászerveződő Nemzeti Színházhoz szerződött.

Kaposvárhoz azonban nem lett hűtlen, vendégművészként visszajárt, majd 1981-ben főrendezőnek vissza is szerződött a Csiky Gergely Színházhoz. 1989-ben lett a budapesti Katona József Színház rendezője, ugyanebben az évben a párizsi Európa Színház Tanács alapító tagja, valamint egyéni tag az Európai Színházak Uniójában. Operarendezőként 1979-ben mutatkozott be, Mozart Idomeneóját állította színpadra.

2006 szeptemberében, Székely Gábor lemondása után Sólyom László köztársasági elnök a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezte ki. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal, 1988-ban érdemes művészi címmel, 1992-ben Kossuth-díjjal ismerték el, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét 2002-ben kapta meg.

A darabok színpadra állításában nagyon fontosnak tartja a kimunkált színészi játékot, a hétköznapi igazságok letisztult kifejezését. Fontosabb rendezései: Bulgakov: A Mester és Margarita, Turgenyev: Egy hónap falun, Osztrovszkij: Jövedelmező állás, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő, Csehov: Három nővér, Csehov: Ivanov, Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, Schwab: Elnöknők, Beckett: Godot-ra várva.
Vendégrendezőnek hívták Bécsbe, Berlinbe, Lyonba, számos alkalommal Helsinkibe. Díjainak, kitüntetéseinek, külföldi elismeréseinek se szeri, se száma. Több alkalommal részesült a Színikritikusok Díjában, az Országos Színházi Találkozó Díjában, volt az évad legjobb rendezője.

A Katona József Színházban színpadra állított Csehov-rendezései, a Három nővér és az Ivanov több földrészen arattak osztatlan kritikai és közönségsikert. Az Ivanov tavaly júniusi moszkvai vendégszereplésével a társulat elnyerte a 2008-as év legjobb külföldi vendégjátékának járó orosz Arany Maszk díjat.

A Jelenkor című folyóirat így ír az Ivanov előadásról:
Az Ascher Tamás rendezte Ivanov sokkal hagyományosabb térben, eszközökkel dolgozik. A tér, Khell Zsolt díszlete, itt is remek és inspiráló. Valami átmeneti tér ez, váróterem vagy talán előcsarnoka valaminek, egy intézmény bejárata, nem lakótér, az bizonyos. Lepusztult szocreál és minden konkrétumtól mentes. Nem így a jelmezvilág, amely a hatvanas évekbe vezet, igen pontosan és részletgazdagon kidolgozva (Szakács Györgyi munkája). Díszlet- és jelmeztervező mintha nem ugyanazzal a megrendelővel dolgozott volna. Nem tudom, azóta sem tudtam rájönni, hogy az Ivanov földbirtokosai és grófjai pontosan mit keresnek ebben a hatvanas évek kelet-európai szocijában, és persze egy ideig az ember keresgéli a jelentést, az idézőjeleket, de aztán feladja, s legfeljebb elfogadja mint konvenciót. Ez a jólmegtalált tér nem az értelmezésben segít, hanem egy sokkal absztraktabb, szimbolikusabb olvasatot nyit meg.
Az Ivanov harmadik felvonása az előadás lélegzetelállító jelenete. Talán ez az a felvonás, ami miatt Ascher Tamás színre vitte az Ivanovot. Ez a hajdan nagyszerű, fényes jövőjű, ígéretes Ivanov egyszer csak szembesül azzal, hogy kicsiny lett, kevés és jelentéktelen, üres és elfásult. Ascher nagyon közel engedi magához ezt a figurát, s az előadás megrázóan személyessé válik. Ebben a felvonásban Ivanov fokozatosan levetkőzik: ez a folyamat, úgy sejtem, előbb darab és rendező viszonyában játszódott le, s a színpadi megfogalmazás mintegy metaforája ennek a szembesülésnek. A rendező hűvösen, tárgyilagosan tekint Ivanovjára, mintha csak saját tudatát elemezné; ebben a monokróm jelenetben hátulról világítja szereplőjét, akinek így csak kontúrjai látszanak. Ez is minimalizmus. És Ascher-Ivanov találkozása a színésszel, Fekete Ernővel tűzijátékszerű. Ő nem részletekből építkezik, mint az előadás szereplőinek nagy része, hanem tömbszerűen, mindenféle látványos színektől mentesen létezik. És létezése hibátlan. Ez az intellektuálisan-hűvös harmadik felvonás általa válik megrázóan testivé, személyessé, nyomasztóvá és reménytelenné. Az Ivanov harmadik felvonása az évad egyik eseménye. S bár élvezetes az egész, úgy, ahogy van, s a humor is, Csehovhoz hűen bőséggel mért, a részletek gazdagsága és minuciózus, realista építgetése, a figurák couleur locale-ja nekem felesleges. Az Ivanovban (is) látható fiatal színésznő, Szantner Anna számomra igazi felfedezés.
Csehov pedig kimozdult a „csehoviból”. Jó évada volt.

Forrás: jelenkor.hu, kultura.hu, nol.hu