Shakespeare után szabadon – modernkori tragédia
A szegedi egyetem tudomány- és oktatástörténetét értékes művek dolgozták föl, ez a film az egyik első, amely az intézmény kultúrtörténetével foglalkozik – közölte Pál József, az alkotás létrejöttét a volt ORTT-vel és az önkormányzattal közösen segítő Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese.
1941. október 1-én az egyetemi színjátszó csoport alapító-rendezőjét, Horváth Istvánt a fasiszta Turul ifjúsági szövetség kizárta a színház tagjainak sorából. A fiatalembert, aki ugyan reformátusnak született és mélyen vallásos volt, a nürnbergi törvények anyja révén zsidónak minősítették. Tóth Kata szintén református volt, szülei antiszemita áramlatokkal, gondolatokkal rokonszenveztek és kifejezetten ellenezték a két fiatal esetleges házassági tervét. A fiú és a lány nem látott más kiutat, a pesti Duna-parton lévő Carlton Szállóban 1941. október 17-én öngyilkosságot követett el.
Bubryák István, a film forgatókönyvírója és producere elmondta, hogy az 1970-es évek végén a szegedi körzeti stúdióban tévéjátékot szerettek volna készíteni Horváth István és Tóth Kata sorsáról, ez akkor nem valósulhatott meg, de az elmúlt évtizedek során nem tudott szabadulni a történet bűvöletéből.
A filmet a mozipremiert követően a Duna Televízió műsorán láthatja majd a közönség – mondta a forgatókönyvíró-producer.
Legutóbbi hozzászólások