A zsidó kultúra első bizonyítéka Dávid király idejéből
A zsidó kultúra első bizonyítéka Dávid király idejéből
Első alkalommal derülhet fény arra, hogy miként szerveződött a kultúra Dávid király idején. A jeruzsálemi Héber Egyetem Régészeti Intézetének professzora által bejelentett legújabb felfedezések rendkívüliek, mivel ez az első alkalom, hogy a korai biblikus királyok idejéből szentélyek kerültek elő.
Az Elah-völgyben lévő erődített város, Khirbet Qeiyafa legutóbbi régészeti feltárása során Juszuf Garfinkel és munkatársai számos díszes kerámiát, fém- és kőeszközöket, művészeti és kultikus tárgyakat találtak a föld mélyén. Továbbá három nagy, kultikus helyként szolgáló helyiséget is feltártak, amelynek építészeti stílusa és az ott találtak tárgyak megfelelnek a Dávid király idejéből származó kultúra bibliai leírásával.
A felfedezés rendkívüli, hiszen ez az első alkalom, hogy a korai biblikus királyok idejéből szentélyek kerültek elő. Ezeket a helyiségeket Salamon templomának építése előtt 30–40 évvel datálták, ami bizonyítékot szolgáltat Dávid király korának kultúrájára. A felfedezés jelentős hatással lehet a régészetre, a történet- és vallástudományra is.
A kutatók már 2007 nyarán dolgoztak a területen az Izraeli Régészeti Hatóság akkori igazgatójával, Saar Ganorral az élen. A munkafolyamat öt évének eredményeit egy új könyvben, a Dávid király nyomában az Elah-völgyben című műben publikálták.
A Khirbet Qeiyafa-i felfedezések is azt jelzik, hogy összetett társadalom alakult ki a korai időkben, Dávid király idején. A fejlett társadalomban jelen van a király, ami jelzi, hogy az államalakulat, az elitréteg, a társadalmi szintek és az urbanizáció már létezett a régióban Izrael első királyainak korában. Ezek a leletek megerősítik a bibliai hagyományok történetiségét, továbbá a palota és Salamon templomának építészeti leírásának hitelét.
Khirbet Qeiyafa városa 30 kilométerre délnyugatra található Jeruzsálemtől, az ókorban az Izraeli Királyság és a filiszteusok területeinek határán feküdt, szemben a Gath nevű filiszteus várossal. Egy elszenesedett olajmagból vett mintán végzett C14-es radioizotópos vizsgálat segítségével megállapították, hogy a település rövid ideig, mindössze i.e. 1020 és i.e. 980 között létezett, majd megsemmisítették.
(forrás: mult-kor.hu)
Legutóbbi hozzászólások