Buszgarázsból építettek zsidó múzeumot Moszkvában
Kiállítótermek, könyvtár, tudományos és konferenciaközpont, gyermekközpont és 4D-s filmszínház is megtalálható a Moszkvában megnyílt zsidó múzeumban és toleranciaközpontban, amely az egyik legnagyobb ilyen intézmény a világon.
Az intézmény létrehozatalát az Oroszországi Zsidó Közösségek Szövetsége kezdeményezte 11 évvel ezelőtt, amikor használatba kapta a Garázs nevű modern művészeti központot. Az épületegyüttes, amelyben az oroszországi zsidó múzeum helyet kapott, 1926-ban Konsztantyin Melnyikov avantgárd építész tervei alapján készült, autóbuszgarázsnak.
A körülbelül 8500 négyzetméter alapterületű múzeum célja a zsidó kultúrát bemutatni az Oroszországban élő népek tükrén keresztül. A toleranciaközpont pedig egymás megértését, az egymás iránti türelmet, tiszteletet és a kultúrák kapcsolódását szolgálja – mondta Olga Zsuravljova, a központ szóvivője.
A kiállítást az amerikai Ralph Appelbaum Associates gondozta, amely a világban több múzeum kialakításáról ismert. A céget vezető Ralph Appelbaum az afisha.ru internetes újságnak elmondta: bár négy hasonló múzeumnál bábáskodott, mégis ez a legkülönlegesebb számára, mert dédapja valahol Oroszországban született, és ez az első alkalom, hogy ebben az országban szeretnék megismertetni az embereket a zsidóság történetével.
A 12 pavilonban a legnagyobb teret a Szovjetunió nácizmus elleni küzdelmének, a Nagy Honvédő Háborúnak szentelték, és különleges helyet foglal el benne a holokauszt áldozatai előtt tisztelgő emlékezés galériája. Minden részleget interaktív panelekkel szereltek fel, amelyek segítségével az érdeklődők további információkat kaphatnak a zsidóság múltjáról és jelenéről.
Kimondottan az új moszkvai múzeumnak készítettek olyan egyedi videofelvételeket, amelyeken tanúságtevők szólalnak meg a világ minden pontjáról. Az anyagokon a legjobb orosz, izraeli, amerikai és angol szakemberek dolgoztak Benjamin Nathans, a Pennsylvaniai Egyetem professzora vezetésével.
Bár hivatalosan csak november 11-től nyitja meg kapuit, a múzeumot és központot Simon Peresz izraeli államfő látogatása alatt avatták fel csütörtökön.
A mai Fehéroroszország területén 1923-ban született, Nobel-békedíjas politikus a tolerancia deklarálásának, építészeti költészetnek nevezte az épületegyüttest és kijelentette: meg van győződve arról, hogy a jövőben Oroszországban nem lesz helye a rasszizmusnak és a gyűlöletnek.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter olvasta fel a megnyitón Vlagyimir Putyin üdvözletét, amelyben az orosz államfő arra figyelmeztetett: „bármilyen kísérlet arra, hogy felülvizsgálják országunk hozzájárulását a nagy győzelemhez, bármilyen kísérlet a holokauszt, a világtörténelem szégyenteljes fejezetének tagadására, nemcsak cinikus és elvtelen hazugság, hanem a történelmi tanulságok felejtése, amely a tragédia megismétlődéséhez vezethet”.
A Komszomolszkaja Pravda című orosz lap szerint Vlagyimir Putyin javasolta, hogy ne egyszerűen zsidó múzeumnak, hanem oroszországi zsidó múzeumnak nevezzék el az intézményt, amelynek kialakítására 2007-ben egy havi államfői fizetését utalta át.
Forrás: hvg.hu
Legutóbbi hozzászólások